Kedvez a csütörtök a fertőző betegségeknek

A párás levegő kedvez a kórokozóknak és a fertőző betegségeknek is, a maximum-hőmérséklet 12 fok lesz.

2014. 10. 29. 17:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Csütörtök reggelig erősen és kevésbé felhős területek, illetve időszakok egyaránt lesznek, ezen belül északkeleten és az Északi-középhegység térségében lehetnek tartósan derült időszakok. Éjjel elsősorban utóbbi tájakon képződik köd, legfeljebb jelentéktelen csapadék fordulhat elő. Csütörtökön napközben szakadozik és csökken a felhőzet –  legkésőbb a Dél-Dunántúlon is –, de kisebb körzetekben felhős maradhat az ég. A legtöbb napsütés az ország északkeleti harmadán valószínű. Gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet –3, +4 fok között alakul, a kevésbé felhős északkeleti tájakon várható fagy. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 7, 12 fok között valószínű.

Fronthatás továbbra sem terheli szervezetünket, de határozott légáramlás híján a légszennyező anyagok időszakosan feldúsulhatnak. Ilyen esetben a légúti panaszok kockázata emelkedik, asztmatikus tünetek is gyakrabban megjelenhetnek. Ráadásul a párás levegőben kedvezőbbé válnak a körülmények a kórokozók életfeltételeihez és szaporodásukhoz, így a fertőző betegségek könnyebben terjedhetnek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.