Túlnyomóan borult idő lesz, legfeljebb északnyugaton és estefelé délkeleten lehet szakadozott a felhőzet. Többfelé számíthatunk további esőre, de az Észak-Dunántúlon általában nem várható számottevő csapadék. Délutántól jelentősen csökken a csapadék kialakulásának esélye. Az északi, északkeleti szél kezdetben nyugaton és északkeleten erős, illetve viharos lesz, majd estére jelentősen mérséklődik a légmozgás. A hőmérséklet napközben 6 és 11, késő este 3 és 8 fok között valószínű.
Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, Veszprém, Somogy megyére riasztást adtak ki a meteorológusok a 70 km/h-t meghaladó szél miatt. Figyelmeztető előrejelzés van érvényben Magyarország területén péntek éjfélig: az északnyugati területeket és a délkeleti határvidéket leszámítva estig területi átlagban többfelé további jelentős (5-15 mm) eső várható. Délelőttig a Nyugat-Dunántúlon 60-75, míg északkeleten 60-65 km/h körüli lökések kísérhetik az északi, illetve északkeleti szelet. Napközben fokozatosan mérséklődik a légmozgás.
Továbbra is hidegfronti tünetek jelentkezhetnek, ezért többen panaszkodhatnak álmatlanságra, vérnyomásunk is ingadozhat. Fáradékonyabbak lehetünk, csökkenhet a koncentrálóképességünk is, nőhet a reakcióidő.
A héten a parlagfű pollenje alacsony koncentrációban még országszerte jelen lehet, de a tüneteket okozó közepes szintet már sehol sem éri el. A többi, nyáron jellemző allergén növény (pázsitfüvek, útifű, üröm, csalánfélék, libatopfélék, kenderfélék) virágporából is már csak egy-egy szem fordulhat elő a levegőben. A kültéri allergén gombák spóraszáma általában közepes, magas, de elérheti a nagyon magas szintet is.