Sűrű ködöt, szitáló esőt ígérnek a meteorológusok

Vasárnap sem fogjuk túl sokat látni a napot, az előrejelzés szerint hajnalban ködös, napközben párás, felhős idő várható.

2014. 11. 08. 17:27
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szombaton mindenütt erősen megnövekszik, majd vasárnap dél felől vékonyodik, helyenként tartósabban csökken a felhőzet. Vasárnap reggelig szórványosan várható kisebb eső, zápor. Többfelé párás lesz a levegő, éjszaka foltokban sűrű köd is képződik.

Vasárnap nap közben felszakadozik, vékonyodik a felhőzet, de főként a nyugati és középső területeken estig párás, felhős idő várható, legfeljebb eleinte lehet kisebb eső, szitálás. A délkeleti szél helyenként megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 7 és 12 Celsius-fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között valószínű.

A hét első napjaiban az éjszaka képződő párásság és köd megszűnését követően általában változóan felhős időre számíthatunk több-kevesebb napsütéssel, csapadék nélkül. A hét közepén azonban már több lesz felettünk a felhő, és szerdán még csak délnyugaton helyenként, csütörtökön már több helyen várható eső, zápor.

Jelentős mennyiségű csapadék (legalább napi 5 mm) az ország területén nem valószínű. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 4 és 10 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 14 és 20 fok között várható.

Markáns időjárási front nincs felettünk, ennek ellenére az átlagosnál enyhébb, többfelé nedves levegő a melegfrontra különösen érzékenyeknél fejfájást, migrént, levertséget, fáradékonyságot okozhat.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.