Éjszaka számottevő csapadék nem várható. Napközben északon és északkeleten néhol, majd estétől dél felől több helyen fordulhat elő kisebb eső, zápor. Gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet –2 és +5 fok között valószínű, gyenge fagy a Dunántúl nyugati, délnyugati részein lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 11 fok között várható, a Dunántúlon lesz a hűvösebb.
Szombattól keddig erősen felhős és napos időszakok egyaránt előfordulhatnak. Legnagyobb eséllyel hétfőn lehet kisebb eső, ám jelentős mennyiségű csapadék (legalább napi 5 mm) az ország területén nem valószínű.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában –2 és +5 fok között alakul, vasárnap lehet ennél hidegebb a hajnal. A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 13 fok között várható.
Február utolsó és március első hetében kontinensünk keleti, valamint az időszak második részében a délnyugati tájain a sokévi átlagnál 1-5 fokkal enyhébb, ugyanakkor a középső tájakon kezdetben kissé hidegebb, majd az ilyenkor megszokottnak megfelelő hőmérsékletre számíthatunk. A csapadékviszonyokat tekintve Európa nagy részén kezdetben csapadékosabb, majd március első hetében főként nyugaton kevesebb csapadék várható az átlagosnál.