Kedden eleinte többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, és többfelé várható eső, zápor, elszórtan zivatar is kialakulhat jégdarával, majd északnyugat felől felszakadozik, csökken a felhőzet. Éjszaka kevés lesz a felhő, délen is megszűnik a csapadék. Szerda hajnalban északnyugat felől ismét megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, és délelőtt főként északon, délután már délen is többfelé alakul ki eső, zápor. Ma az északnyugatira forduló szél több helyen megerősödik, néhol viharossá fokozódik, majd estétől fokozatosan mérséklődik a légmozgás. Holnap a délnyugati szél lesz erős, viharos, amely az esti órákban északnyugatira fordul.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +5 fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden általában 10 és 17 fok között várható, de északkeleten néhol 10 fok alatt marad.
Kedden a délelőtt második felétől a délnyugati szelet az északi megyékben helyenként viharos (60-70 km/h) széllökések kísérik. A késő esti órákban északnyugat felől markáns hidegfront érkezik, hatására az északnyugatira forduló szél az ország északi és középső részén viharossá (65-85 km/h) fokozódik. A Kisalföld északnyugati tájain, a Dunántúli-középhegység és a főváros térségében egy-egy 90-100 km/h körüli széllökés is előfordulhat. A hidegfront mentén néhol zivatar is kialakulhat jégdara, illetve intenzív csapadék kíséretében.