Délen kora délutánig még több helyen lehet kisebb eső, zápor, és arrafelé csak délutántól csökken jelentősebben a felhőzet. Többnyire gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 8 és 12 fok között várható, de északkeleten a kevésbé felhős helyeken ennél kissé hidegebb lesz. A legmagasabb hőmérséklet 19 és 24 fok között valószínű, délen lesz a hűvösebb, az Észak-Alföldön a legmelegebb.
Vasárnap a változó felhőzet mellett több-kevesebb napsütésre számíthatunk, majd a délután második felében kiderül az ég. Néhol – elsősorban délen – záporeső is valószínű. Az északnyugati szél több helyen megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 8 és 13, a legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között alakul.
Vasárnaptól szerdáig eleinte változóan felhős lesz az ég, majd túlnyomóan derült, napos idő várható fátyol-, illetve gomolyfelhőkkel. Kezdetben néhol, az időszak végén elszórtan valószínű zápor, zivatar.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet az időszak nagy részén 7 és 13, a végén pedig 11 és 17 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet eleinte 20 és 25, később 25 és 31 fok között várható.