Sóley Stefánsdóttir, művésznevén csak simán Sóley Izland egyik legfelkapottabb zenésze manapság. Ha picit plasztikusan fogalmaznék, Björk után a szigetország egyik legjobb exportszemélyisége. A Reykjavíkban dzsesszzongora szakot végző és így a klasszikus zenében is utazó fiatal lány 18 sem volt, amikor 2006-ban csatlakozott a Seabear (Tengeri medve) elnevezésű izlandi folk-indie zenekarhoz, s később szólókarrierbe kezdett, és saját, klasszikus zongoradarabjaiból is adott ki albumot.
Sóley néven eddig két nagylemezzel jelentkezett: 2011-ben We Sink (Süllyedünk), majd idén Ask the Deep (Kérdezd a mélységet) korongokkal érkezett. Aki pedig szereti a picit sötét, ám elgondolkodtató szövegekkel operáló, zongorahangzásra épülő popzenét, annak az izlandi zenész igazi csemege.
Külön érdekes, hogy a fiatal leányzó külföldön, így például Közép-Európában népszerűbb, mint saját szűk pátriájában. Mi is egy telt házas koncertje előtt értük el nemrég az A38 Hajón, ahová az új albumának turnéja révén érkezett. S ha már beszélgettünk, naná, hogy a feltörekvők s az izlandi kezdő bandák lehetőségeiről, a felmerülő buktatókról faggattuk őt. Előtte természetesen anyanyelvén köszöntötte a titánok lelkes közönségét is.
– Izland valahogy mindig is úgy él az emberben, hogy ott pezseg a könnyűzenei élet. Mi a helyzet manapság? Nálatok miképp tudnak érvényesülni a kezdő, feltörekvő zenekarok?
– Izlandon más a helyzet, mint például Budapesten vagy egyéb nagyvárosban, mivel a szigetünk teljes lakossága alig negyede mondjuk a ti fővárosotokénak. Ezért első körben azt mondanám, sokkal könnyebben tudnak bizonyos szempontból érvényesülni, egyszerűbb mondjuk elintézni egy interjút. Ugyanakkor szerintem ezért nehéz is összehasonlítani a lehetőségeket
– Nem is ezért kérdeztem. Csak, ugye, látjuk, hogy ma annak ellenére sokaknak sokkal nehezebb érvényesülni, mint mondjuk volt az 1990-es években, hogy mindenkinek rendelkezésére állnak az internet adta csatornák, zene- s videomegosztók, közösségi portálok.
– Ez tökéletesen így van. Ma tényleg sokszor nehezebb áttörni, mert nagy a választék. Mindenki tölti fel a zenéit a világhálóra. Mégis úgy gondolom, ha valaki valamilyen újdonságot, egyedi hangzást, látásmódot hoz, és természetesen kemény dolgozik ezért, az megtalálja a közönségét.