Kaptunk egy slágert a Felvidékről

Itt a Benjamin Gabe. Hoztak nekünk egy vadiúj slágert. S tőlük azt is megtudjuk, mizu a Felvidéken.

A Benjamin Gabe a legelső dalával még tavaly tavasszal jelentkezett be az Ígéretes titánokra. A Madari Gábor és Gerő János alkotta dunaszerdahelyi duó pedig több szempontból is valóban ígéretes. Talán a leginkább azért, mert épp olyan könnyed, gitárral operáló popzenében utaznak, amely a saját definícióm szerint a leginkább illik a rádiókba.

Ha pedig tovább folytatom a számolást az ujjaimmal, külön tetszik, ahogy a srácok építkeznek. Valahogy én is így képzelem el az egész zenekaros kirakósdit. Szépen, egyről a kettőre. Kívülről az egész úgy néz ki, mintha egy tudatos marketingstratégia alapján pakolnák össze önmaguk, ami nagyon menő! Mi több tetszetős.

S pontosan mit is értek én ezalatt? Nos, először talán az a tudatosság érdemel figyelmet, ahogy a dalok publikálásához állnak. Nincs rohanás, egyesével hozzák ki egymás után a számokat. Nyilván lenne egy kislemeznyi anyag is, ahogy, gondolom, ott is lapul az a zsebükben, de nem lövik el egyszerre az összes puskaport. Ez nagyon dicséretes. Ahogy az is, hogy egy egységes formavilággal operálnak, videóbloggal jelentkeznek, így a közönség, a kiépülő közösségük tudja követni a banda ügyes-bajos hétköznapjait, életét.

Ezek mind nagyon fontos dolgok, és ők, azt érzem, ebben nagyon is tudatosak. Amit esetleg építő jellegű kritikaként ajánlhatok nekik, az a pöppet szofisztikáltabb, virtuózabb szövegvilág. Ezt nem is első dalukban, a Part of Me című darabban, mint inkább a New Tomorrowban éreztem gyengécske pontnak, ahol a zene szerintem ott van a szeren, ám szövegileg lehetett volna erősebb.

Mielőtt azonban bárki is elszontyolodna és belemerülnénk a srácokkal folytatott beszélgetésbe, itt a csapat legújabb dala, amit a titános hetükre készítettek, amihez még a tavalyi Szigeten forgattak is egy klipet. A The L ráadásul épp az előbb említett szöveg dologban cáfol rám, illetve bizonyítja, hogy tudnak, ha akarnak a skacok. Az új szám amúgy szerintem a leginkább rádióbarát darabjuk. Lendületes, könnyed, pörgős, és minden megvan benne, ami egy slágerhez kell. S mielőtt mindenki a hangfalakra tapad, Gábor így vallott róla:

„A dal zenei része a nálam megszokott módon keletkezett – egyszer csak kipattant a fejemből gitározás közben, ezt követően pedig készítettem egy gyors demót, mivel a hangszerelés koncepciója már akkor a fejemben volt. A szöveget egy pozsonyi buszmegállóban írtam, a városi forgatagban lévő emberek ihlettek meg. Mindannyian mások, ugyanakkor mindannyian egyformák vagyunk. Ugyanazokkal a problémákkal, ugyanazzal a boldogsággal, csak más-más dimenziókban.”

S ha már megtudtuk, milyen csodákra képes egy pozsonyi buszmegálló, ím, itt érkezik a The L szíves fogyasztásra. A hajtás után pedig a srácok mesélnek a koncepcióról, az alkotási folyamatról, s hogy akkor most mi a szitu a felvidéki magyar könnyűzenei életben. Ezúttal sem akartam széttrollkodni a beszélgetést, mindenféle okoskodással teletűzdelni a dolgot, szóval a dal után jönnek a pattogós kérdések és a patent válaszok. Olvassatok, gyerekek! (Jó sokat, haha!)

– Honnan indult az egész? Hogyan ismertétek meg egymást? Mi volt az a pillanat, amikor úgy éreztétek, hogy nektek együtt kell zenélnetek?

Gábor: – Mindketten hosszas zenei múlttal rendelkezünk, és a zene által is ismertük meg egymást. Az összhang az első pillanattól megvolt, rengeteg mindennel kapcsolatban hasonló a véleményünk, és épp elég dologban különböző ahhoz, hogy megfelelően tudjunk együtt dolgozni.

– Amikor összeállt a dolog, volt-e alapkoncepciótok, hogy milyen hangulatvilágot akartok megidézni? Vagy ez idővel kezdett összeállni, kikristályosodni? Kísérleteztetek-e, hogy hogy s mint lenne jó az egész? Mert én kívülállóként azt látom, egy nagyon tudatos, könnyed, popos dologban utaztok, ami nem mellesleg tök kellemes, rádióbarát cucc.

Gábor: – A rádióbarátság nem volt kitétel, ugyanakkor inkább előny, mint hátrány, hogy így alakult. A hangzásvilág és a témák is egy letisztult vízió eredményei, ugyanakkor ezek inkább megfoghatatlan dolgok, melyek az ember fejében szépen érnek addig a pontig, míg végül meg nem valósulnak.

– Hogy képzeljük el az alkotási folyamatot? Mindketten hoztok témákat, próbákon is kipattannak új témák? Mennyi idő alatt csiszolódnak ki a dalok? Sokat szöszmötöltök rajtuk, vagy gyorsan megvannak a dalok?

János: – Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy eddig még egyszer sem kellett összeülnünk, hogy megbeszéljünk és tudatosan megírjunk egy dalt. Az eddig létrejött dallamok, szövegek, koncepciók és végül a kész dalok mind-mind maguktól születtek meg. Sosem ültünk le céltudatosan, hogy itt van ez és ez a téma, írjunk rá valamit. Nyilván mindig van egy érzés vagy élmény, amiből aztán kibontakozik egy dal, de ezekre már csak utólag tudunk visszautalni magunkban. Egyébként a dalokat és dalszövegeket Gábor írja, én különösebben nem is szeretek beleszólni ebbe a folyamatba.

– Hogyan állnak össze a számaitok?

János: – Általában először csak egy demót szoktam kapni Gábortól, de ezek mindig megfognak. Szívem szerint sokszor csak úgy hagynám azt úgy megjelenni, mert megvan benne az a plusz lélek, ami sok esetben a tudatos hangszerelés és feljátszás után eltűnik a dalokból. Persze tudom, hogy a nagyérdemű elé csak minőséget lehet vinni, de akkor is. Szóval, az alapkoncepció elkészülte után szép lassan kidolgozásra kerülnek a hangszerek és maga a hangzás. Az egészet Gábor varázsolja össze, így működik a gépezet, nálunk ez így válik be. Persze, a végső keverés előtt bepottyanok én is a képbe, és ha van valami észrevételem, akkor megbeszéljük, de legtöbbször abszolút tetszik az, amit Gábor összehoz. És ami a legfontosabb, sosem siettetünk semmilyen kreatív folyamatot. Sohasem egy előre megszabott időpont határozza meg egy dal vagy egy klip megszületésének idejét. Van egy tervünk, ami szerint haladunk, de nem engedjük, hogy a határidők az általunk készített anyagok kárára érvényesüljenek.

– Apropó, szövegek! Vannak-e szövegkoncepciók, vagy épp aktuális, épp akkor foglalkoztató témák öltenek testet dalszövegként? Az is érdekel, miért döntöttetek az angol dalszövegek mellett, s miért nem, mondjuk, magyarul nyomjátok? Ez azért is érdekel, mert az eddigi két dalotok (Part of Me és New Tomorrow) közül az az érzésem, az utóbbinak picit egyszerűbb, nekem talán túl popos is lett a szöveg, ami természetesen, no para, ám kíváncsivá tesz!

Gábor: – A szövegeket én írom, amelyek általában saját tapasztalatokból születnek. Angolul lényegre törőbben tudok megfogalmazni bizonyos dolgokat, ugyanakkor elég helyet tudok hagyni a közönség fantáziájának is, mert ugyebár a jó dal mindenkinek mást és mást jelent. Azt szeretném, hogy aki hallgatja a Benjamin Gabe szövegeit, megtalálja magát benne.

– Külön érdekel, hogy van vagy van(nak)-e olyan dal(ok), amely(ek)nek vicces a keletkezéstörténete? Fűződnek-e rendhagyó, kalandos történetek valamelyik számotokhoz, netán klipforgatáshoz?

Gábor: – Mindegyik dalnak, amit írok, külön története, hangulata és érzelemvilága van. Nálam ezek általában valamilyen mélyebb érzelemből fakadnak, vicces szituáció még nem nagyon ihletett meg. Viszont mialatt a The L klipjét forgattuk a Szigeten, rengeteg kifejezetten vicces és fura alakkal találkoztunk, képzelheted

– Ahahaha, na jah, kinek a pap, kinek a popné! Esetetekben egyébként elmondható, illetve látható egyfajta komoly, tudatos építkezés, mind a közösségi média, mind a megjelenés, mind pedig multimédiás vonalon. Ez nekem nagyon tetszik! Szerintem tökre jó látni, hogy ennyire odafigyeltek ezekre, és tényleg jól össze van rakva az egész. Gondolom, ez az egy-egy számos megjelenés meg az alkotói munka videonaplózása is ezzel függ össze. Ennek ti látjátok, érzitek az előnyét? Mik a tapasztalatok?

János: – Sokszor ki szokták emelni, észrevették, mennyire tudatos a kommunikációnk, és ez általában tetszik is az embereknek. Ennek pedig nagyon örülünk, mivel tényleg komoly munka áll az egész mögött. Hosszú hetek és hónapok tervezőmunkája vezetett oda, hogy egyáltalán elkezdtük ezt az egészet, és ennek köszönhetően előre is tudunk dolgozni.

– Mennyire gyakran tudtok foglalkozni a zenéléssel, milyen gyakran jönnek össze próbák? Mivel foglalkoztok a civil életben, és ezt hogyan tudjátok összeegyeztetni a zenéléssel?

János: – A dalaink már az elejétől fogva úgy íródtak és úgy lettek kidolgozva, hogy egy az egyben színpadra vihetők legyenek. Így a próbák is hatékonyabbak, mindenki tudja a saját részét. Úgy gondolom, már kinőttünk abból, hogy szórakozni járjunk össze „próba” címén. Gábor és én már eléggé összeszoktunk az elmúlt hat-hét év során, a többi hangszeres posztot pedig olyan zenészek töltik be, akik hangszeres tudásukat illetően rendkívül megbízhatók. Egyébként a civil életben mindketten olyasmivel foglalkozunk, amit száz százalékban kamatoztatni tudunk a zenekarban is. Gábor egyetemi hallgatóként menedzsmentet tanul, jómagam pedig filmezéssel, videóvágással foglalkozom.

– Sok friss zenekarnál kulcskérdés az érvényesülés, illetve az előrelépés. És főleg az előbbiek miatt érdekel, ti hogyan látjátok a lehetőségeiteket. Mennyit kell izzadnotok, hogy 1-ről az 1,2-re lépjetek? Van, aki segít nektek ebben, vagy ti is amolyan „csináld magad” csapat vagytok, és ti intézitek ezeket az ügyes-bajos dolgaitokat?

Gábor: – Ez a szakma nehéz. Aki egy kicsit is feljebb szeretne lépni, annak teljes odaadásra és felkészültségre van szüksége. Izzadni kell, az biztos, viszont ezeket a lépéseket, főleg egy karrier elején, magunknak kell megtennünk. Képzeljünk el egy hatalmas országutat, ahol rengetegen próbálnak előrébb jutni, ki gyorsabban, ki lassabban ér célba. Ugyanakkor erre az útra kivezető ösvényt magunknak kell kitaposni.

– Mivel ti vagytok az első felvidéki csapatom, külön érdekel, mik a lehetőségek nálatok. Akár Dunaszerdahely vagy épp Pozsony, esetleg Kassa vonatkozásában is. Érvényesülés, sajtó, fellépések terén hogy néz ki az aktuális helyzet? Van-e bármiféle sajtótermék, amely mondjuk feltörekvőkkel, az underground zenével foglalkozik? Érdekelnek a tapasztalataitok. Így az is, hogy egy fiatal magyar bandának milyen lehetőségei vannak úgy általában véve a Felvidéken, Szlovákiában. Milyenek a klubok, milyen a közönség, a közösség?

János: – Véleményem szerint a felvidéki magyarság körében nem alakult ki akkora kultúrája a zenei életnek, ami jelentős segítséget nyújtana nagyobb közönség elérésében. Természetesen vannak fesztiválok, fellépési lehetőségek, de ezek inkább csak színpadi tapasztalat szerzésére alkalmasak. Ez is szerepet játszik abban, hogy a dalaink angol nyelvűek, csakúgy mint a kommunikációnk. Ezáltal szélesebb körben érhetünk el embereket, és a lehetőségek száma is sokkal nagyobb.

– Rádiólejátszásokkal hogyan álltok? A helyi adók nyomják a Part of Me vagy a New Tomorrow című dalaitokat? Egyáltalán van ilyen? Mennyire nehéz bekerülni mondjuk egy rotációba?

Gábor: – A rádiós játszottság kulcsfontosságú tényező a sikerben. Bármerre is tart a mai zeneipar, ha egy rádió magas rotációban ad egy dalt, azt az emberek megismerik. Nincs okunk panaszra, a két eddig megjelent dalunkat több rádió is játssza. Épp pár napja mesélte egy barátom, hogy az edzőteremben a rádióból épp a Part of Me szólt.

– Kikből áll a közönségetek, s milyen közeget tudtok megmozgatni?

János: – Úgy gondolom, hogy túl korai szakaszban vagyunk még ahhoz, hogy a közönségünk egyértelműen kirajzolódjon. Az eddig megjelent és ezután megjelenő dalainknak még időt kell adnunk arra, hogy elég emberhez eljussanak és rátaláljanak a közönségükre. Ha mégis mondanom kéne egy réteget, akkor a fesztiválra járókat említeném mint potenciális célközönséget.

– Tapasztalataitokat figyelembe véve mennyire nehéz bejutni egy-egy fesztiválra? Egyáltalán cél-e az, hogy minél több nyári mustrán ott legyetek? Próbálkoztatok-e bejutni egy-egy fesztre?

Gábor: – Határozottan szeretnénk bejutni fesztiválokra, szerintem fontos részét képezik a koncertkörutaknak. Mindent meg fogunk tenni, hogy a lehető legjobb helyeken találkozhasson velünk a közönség.

– Mik a tervek így az téli-tavaszi klubszezonra, illetve a nyárra?

Gábor: – Megosztok egy fontos kulisszatitkot: az élő felállás már nagyon szépen alakul, dolgozunk is a megjelenéseken. Ugyanakkor fontos számunkra, hogy a tudatosságot a koncertjeinkbe is átvigyük. Ezalatt azt értem, hogy olyan lehetőségeket próbálunk megcsípni, ahol a megfelelő formában tudjuk színpadra állítani a Benjamin Gabe-et. Sokkal jobban szeretnék öt jó koncertet adni, mint tizenöt gyengét.

– Vannak-e ötletelések, felmerül-e, meddig tolnátok a zenekarral ebben a formában? Vagy nem igazán, hanem jöjjön majd, aminek jönnie kell?

János: – Mindig pár hónapra előre tervezünk és dolgozunk. A Benjamin Gabe mindkettőnk számára egy olyan lehetőség, amire mindig is vágytunk. Éppen ezért nagyon komolyan vesszük, nem szórakozásként tekintünk rá, hanem munkaként. Mi ezt dolgozzuk. A zenekar formája már rég eldőlt, azaz Gábor és én alkotjuk a zenekart, élőben pedig profi zenészekkel egészülünk majd ki.

Friss információkért nagyon érdemes követni a Facebook-, a Tumblr- és az Instagram-profilunkat is.