– A grafika mellett az utóbbi években ráizmoztál a tetoválásokra, s több mint egy fél éve egy budapesti szalonban varrsz. Ez az egész honnan jött neked?
– A főiskolai évek alatt megismertem a mostani főnököm, Rozgonyi Palit, aki már a kezdet kezdetén megfertőzött ezzel „betegséggel”. Már akkor mondta, hogy foglalkozzak vele, és kellett négy év, mire bele mertem vágni, plusz még újabb három év, hogy szalonban is varrhassak.
– Ez mennyiben más, mint amikben korábban utaztál? Könnyen belelendültél a dologba?
– Minden, ami a művészet és önkifejezés, az fekszik, mert király vagyok, haha! No, de a tréfát félretéve, beleszerettem a tetoválásba, mert baromi változatos, és minden bőrfelület egy tök új, izgalmas kihívás. Főleg az emberek miatt. Erről lenne mit mesélnem, de most épp nem vágnának ide a történetek.
– Nem tudom, miért, de bennem mindig az van, hogy a tetoválók amolyan hippi életet nyomnak: mármint ha akad meló, akkor dől a lé, ha meg nem, akkor szűk hetek elé néznek. Kétgyerekes apukaként a munkád hogyan tudod összeegyeztetni a családoddal?
– Nehezen jön össze, de rajta vagyunk a családdal. A hippiségem ma is megvan a lelkem mélyén, a valóságban viszont a gyermekeim akkor kell megetetnem, amikor dől a lé!
– Egy kis személyes zárókérdés: valaha belevágunk abba a posztapokaliptikus online képregénybe, amit kb. még vagy öt éve kifundáltunk? Hahahaha!
– Naná hogy igen, csak nem tudom még, mikor! Nem mintha neked lenne időd forgatókönyvet írni... hehe!
Amennyiben tetszett, további érdekességekért érdemes követni a rovatunk Facebook-, Tumblr- és Instagram-profiljait is. Csak semmi trendcsinálás: hallgassatok menő magyar feltörekvőket!
