Egy belső nézetes FPS-videojátékba csöppentünk az EFOTT-on, ahol a legdurvább apokalipszis szakadt ránk. Miután ugyanis eljött az idei, de talán életünk legdurvább fesztiválvihara, a vízfüggöny elől kordonokon keresztülmászva tudtunk csak menedéket találni.
A szél annyira durván tolta, hogy zenerovatunk, az Ígéretes titánok fesztiválstandját kordonnal együtt tépte ki, emelte a magasba, majd ugyanazzal a lendülettel verte a földre. Még szerencse, hogy a mellettünk lévő Fezen Klub biztonságijai épp előtte mindenkit betereltek a színpadsátorba, így ők „túlélték” ezt az Armageddont.
Mi akkor még kint álltunk, és mire a sátorig tudtunk futni, a külső bejáratot lezárták. A vihar közben durván tombolt, így az egyetlen menekülési útvonal a standunk és a kordon maradványain át a backstage-en keresztül vezetett. Ott még volt egy kis nyílás, így a kis társaságunkat azon át tereltem be.
S hogy az őrületben legyen némi helyzetkomikum: a színpadra huppanva hirtelen azt láttam, ott áll készenlétben az épp fellépésre váró Uzipov komplett cucca, a reflektorok pedig teljes erőből világítanak ránk. Ekkor az egy másodperces hírnevet kihasználva kiintettem a zsúfolásig telt küzdőtérre, ahol hangos ováció fogadta mindezt.
Persze a mi fellépésünk elmaradt, főleg, hogy a biztonságiak gyorsan szaladtak is, jöjjünk le a színpadról, mert még áram alatt áll, és nehogy valami bajunk legyen a víz miatt, az eső még ömlött. Nem mindenkinek volt ugyanakkor hasonló szerencséje, lelkes „logisztikai menedzserünk”, Szabó Csaba csak a sátor alatt kúszva tudott bemenekülni a kint tomboló őrület elől! Lakossági megoldás, de bejött, így ő is biztonságba került.
A sátor hivatalos emberei amúgy nagyon profin helytálltak, higgadtan és korrektül kezelték a helyzetet, áramtalanították a sátrat, nehogy valami baj legyen. A fesztivált addigra magába nyelte a sárcunami, a standunk előtt kellemes kis bányató alakult ki, s a programokat is átszervezték. Mindenki cuppogott, s gumicsizmák híján még mezítláb lehetett a legjobban közlekedni.
