Nem kicsit hasonlít Francois Villon vagabond életviteléhez a The Wonderland sztorija. A srácok szó szerint az utcáról pottyantak be, ám két bemutatkozó dalukban sok lehetőség rejlik, ezért még csak véletlenül sem mehetünk el mellettük.
A csapat a hányatott utcazenészek kiszolgáltatott és zord galaxisából jutott el odáig, hogy felvegyen két demószámot a fél undergroundot útjára eresztő Beke Istvánnak, az Ivan & The Parazol billentyűsének a műhelyében. Lassan meg se tudjuk számolni, hány bandát mutattunk be, amely első anyagát nála készítette.
Ami a The Wonderlandben megfogott, az a nyers erő, a torzított gitárjáték, amelyben nagyjából semmi modorosság nincs. Semmi túlcifrázott belvárosi pszichedélia. Hogy egy régi klasszikust idézzek: „Jöjjön, aminek jönnie kell / Tombol a vihar, a forradalom / Mások jönnek más utakon…” (Pál Utcai Fiúk – Utolsó év, 1990). Tömörebben nem lehetne összefoglalni a dolgot.
A csapat nem mellesleg tipikusan olyan zenét tol, amelynél ideálisabbat el se lehetne képzelni egy pincés egyetemi buliban, ha az ember karcos gitárjátékra szeretne csukott szemmel pogózni. Gyorsba ajánlanám is azoknak, akik nem lakossági kamuzenét akarnak aláfestésnek, hogy bátran dobják az oroszlánok elé a csapatot.
Az egyetemi bulihangulat nekem személy szerint már csak azért is roppant ismerős, mert a zenekar Satan’s Boogie című dalának hangzása hajaz az ausztrál Jet nevű csapat Are You Gonna Be My Girl című 2003-as szösszenetére. Arra meg annyit pattogtam, hogy a pi tizedesvesszője utáni végtelenített számsorral se lehetne megadni a végösszegét.
Másik számuk, a We’re All Alone egy fokkal melankolikusabb. S hogy erre is párhuzamot hozzak, hangulatában hozza legkedvesebb depresszív bandám, a megboldogult Layne Staley által összegründolt Mad Season roppant keserédes világát. Igaz, nem annyira érfelvágósan, az ütemek a srácoknál nem oly elkeseredetten lassúak, mint a grunge nagyágyúinál voltak jó húsz éve. (Külön poén, hogy a Mad Season is írt a magányról, a kiszolgáltatottságról, All Alone címük pedig igazi nomen est omen! – a szerk.)
