– Az új dalok hangzása visszaröpíti az embert az 1990-es évek indusztriálispunk-világába, amikor ez az egész szubkultúra valahogy elindult a pop irányába. Nálatok ez a kettősség mennyire zsigeri, illetve kell-e ügyeskednetek azon, hogy így alakuljon ki az összhangzás?
– Teljes mértékben ez a cél, vagyis hogy a fiatalok bulizhassanak, az idősebbek pedig újra tinik lehessenek. Ez a mi stílusunk, ezt szeretjük: az életérzést, hogy semmi nem számít, csak hogy érezzük jól magunkat. Igazából ha egyikünk hoz egy dalötletet, amelyben jelen vannak súlyosabb témák, általában a végére mindig belevisszük a lazaságot, és könnyedebb lesz a végeredmény.
– Ezen a vonalon maradva, a Let’s Go című számotok tisztára olyan, mintha az 1999-es Amerikai pite egyik betétdala lenne. Ez nekem azért külön mókás, mert épp abban az évben érettségiztem, és a dal visszahozza ezt a lázas késői tinikort a maga weezerös hangulatával. A kérdés az, hogy nektek feltűnt-e ez a párhuzam, illetve hogy milyen viszonyt ápoltok ezzel a szűk húsz éve virágkorát élő urbánus-deszkás-prehipszter punkkal.
– Persze, hogy feltűnt, éppen ez a célunk. Egy lendületes, vicces, laza hangulatú koncerten megmutatni, hogy ez a stílus örök, csak modernebb ruhába bújtatták. Megvoltak a kor megmondóbandái, a NOFX, a The Offspring, a Pennywise vagy épp a Green Day, illetve azok, amelyek csak szórakoztatni akartak, vagy belső gondolatokat közölni, például a Good Charlotte, a Sum41 vagy a Blink 182, és mi mindet szeretjük. Talán az a zenekar igazi titka, hogy öten sokféle zenét hallgatunk és viszünk bele a próbákba. Mind hallgatunk könnyedebb és durvább dolgokat, és ebből az elegyből szűrünk le egy kivonatot, amely megadja végül a SheepSkin alaphangját.
– Ha pedig itt tartunk, szerintetek ennek a zenei vonalnak ma mennyire van keletje? Honnan, milyen szubkultúrából, életkori szórásból érkeznek a rajongóitok?
– Tetszik vagy sem, a mai zenei élet borzasztóan telített, így azok képesek érvényesülni, akik egyediséggel vagy épp trendiséggel tudnak kitűnni a mezőnyből, akár előadásmódban, akár egyedi hangszereléssel – ma például elengedhetetlen az elektromos vagy midihangeszközök használata. Illetve inkább azok az előadók érvényesülnek, akik nem egy stílust képviselnek, hanem egy vázra ráépítenek különböző stílusjegyeket. Ha úgy tetszik, ez a sokszínű alter éli ma azt, amit a poppunk az 1990-es évektől úgy 2005 tájékáig. Vannak a mi stílusunkban közel mozgó bandák, de kimondottan deszkás, vicces kaliforniai poppunkot játszó csapat nem igazán van országos szinten. Ezt a hézagot szeretnénk mi kitölteni. Azt vettük észre, hogy minden korosztályt megmozgatunk, a 12-13 évesektől a 50-60-as korosztályig. Jóleső érzés, mikor egy csapat középkorú ember odajön, és megköszöni, hogy visszaadtuk a tiniéveiket. Sok dolog mellett ezért is csináljuk ezt.
