Így írnak ők – Január 5., délután
Dezse Balázs, Pesti Srácok: „Teljes a zűrzavar a baloldali fejekben a Venezuelában történtekkel kapcsolatban. Egyesek már a palesztin zászlót is lecserélik épp a Redditen a venezuelaira, mások viszont, bár gyűlölik Trumpot, és legszívesebben leírnák, hogy skandalum, amit az amerikai elnök egy »demokratikus diktátor« ellen elkövetett, mégis kénytelenek legitimnek tekinteni az akciót, ugyanis azt remélik, hogy a magyar miniszterelnök is hasonló sorsra juthat. A többiek meg simán csak szakértők lettek, és az olajtartalékokra gyanakszanak mint indítékra; az eszükbe sem jut, hogy akár komplexebb politikai folyamatok, érdekek is állhatnak a háttérben. Mert a baloldal világa amúgy rendkívül egyszerű. Vannak »ők«, akik mindig mások, és vannak azok, akik nem »ők«, de azok mindig azok, akiket éppen az aktuális »őknek« pillanatnyi politikai érdekből utálni kell. Nem zavarják össze magukat olyan bagatell dolgokkal, mint a következetesség, az elvhűség, esetleg a diplomácia vagy a hosszú távú stratégia – Venezuela kapcsán sem. Ami a rendkívül lineáris gondolkodásukat bonyolulttá teszi, az csupán az, hogy mindig más irányba lineáris. Akár egy héten belül is változhat többször.”
Összes idézet
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Így írnak ők
Tovább az összes cikkhezÍgy írnak ők – Március 17., délelőtt
Így írnak ők – Március 16., délután
Így írnak ők – Március 16., délelőtt
Így írnak ők – Március 15., délután
Véleményváró
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!