Így írnak ők – Március 22., délután

0

Rónay Tamás, Népszava: „Orbán pedig már nyíltan ahhoz köti a hozzájárulását, hogy újra induljon meg az olajszállítás a Barátság kőolajvezetéken. Ez önmagában is cinikus zsarolás. De annál is több: veszélyes politikai játszma. A magyar miniszterelnök ugyanis nem egyszerűen azt üzeni, számára mennyire fontos az energiaellátás, hanem azt, hogy kész egész Európa közös fellépését, sőt Ukrajna állami működőképességét is túszul ejteni, csak hogy belpolitikai hasznot húzhasson az ukránellenes uszításból. Petteri Orpo finn kormányfő az uniós csúcson egyenesen úgy fogalmazott: Orbán elárulta európai partnereit, és Ukrajnát fegyverként használja a kampányában. Ennél pontosabban aligha lehetne leírni, mi történik. Más uniós vezetők sem fukarkodtak a szokatlanul kemény bírálatokkal, legalább húsz állam- és kormányfő ítélte el a kormány hozzáállását, de ami még sokatmondóbb: az EU vezető tagállamai szinte egyöntetűen keltek ki a kormányfő ellen. Azt ugyanis végképp nem tudják eltűrni, hogy szavát szegte a miniszterelnök. Míg ugyanis a tavalyi EU-csúcson még nem akadályozta Ukrajna támogatását, most az ehhez szükséges utolsó formális döntést nem hajlandó jóváhagyni.”


 

VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Összes idézet

„Hát igen, együtt fognak benneteket Moszkvában”

„Magyart magyar ellen fordított”

Orbán feltétele, hogy működjön a Barátság-vezeték: „önmagában is cinikus zsarolás”

„Ön megműttetné az országot Szabó Tímeával és Daniel Freunddal?”

Mondjátok gyogyósok, mégis mi volt a terv?

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.