Izi vs Mikulás

És akkor Izabel kitépte magát a babakocsiból, tigrisugrással rávetette magát a bevásárlóközpontban lófráló Mikulásra, és miután a földhöz szegezte egy dzsúdós torokfogással, kifosztotta a szaloncukorral teli zsákját.

Két nappal ezelőtt Ancsával az a gondolatunk támadt, megmutatjuk Izabelnek a Mikulást, és elkezdjük hozzászoktatni a bevásárlóközpontok kegyetlen világához. A terv remek volt, de a kivitelezésbe egy kis hiba csúszott. A Mikulást eleinte nem találtuk sehol – bár egy kitömött példány ott vigyorgott a bejáratnál –, de aztán a második szinten szembejött velünk a piros kabátos ajándékosztó, jobbján egy hetyke krampusszal. Mikuli nagyjából két méter magas volt, impozáns jelenség (egy pillanatra még az én hitetlenségem is megingott), de simán elment volna mellettünk, ha nem kezdek mutogatni felé. Ekkor a nagyszakállú megállt a babakocsi előtt, és kedvesen megszólította Izit. Lányom tátott szájjal felnézett a „toronyra”, és nagyjából olyan arcot vágott, mint Sarah Connor a Terminator 2-ben, mikor megpillantotta az atomvillanást. A puttonyos megérezhette, hogy kedvessége ellenére baj lesz, ezért gyorsan kinyitotta a zsákját, és bámuló lányom kezébe nyomott egy szaloncukrot. Ezzel egycsapásra eltűnt a feszültség (no meg a Mikulás is krampuszostul), s Izabel boldogan elkezdte majszolni az ismeretlen eredetű édességet.

Sajnos a feketeleves még hátravolt. Balga módon azt hittük, vehetünk néhány karácsonyi ajándékot, miközben Izi a kocsiban marad, azonban lányom már az első boltban „eladta a házat”, s közben hatalmas méretű krokodilkönnyeket hullajtott. Minden szem ránk szegeződött, és a furcsa tekintetekből nem volt nehéz kiolvasni, az emberek azt várják tőlünk, azonnal szüntessük meg a sírást. Másfél éves atyai rutinommal felvértezve nem késlekedtem, Anikót (és egy kis pénzt) hátrahagyva kiviharzottam az üzletből, és a folyosón megnyugtattam lányomat. Az elektronikai termékeket forgalmazó részlegen aztán szabadjára engedtük a kis bikát, aki hangosan felkacagott, és bevetette magát a dzsungelbe. Itt nem vettünk már semmit, csak futottunk Izi után, és nevetve néztük, ahogy felfedezi a modern civilizáció csodáit. A Mikulás egyelőre megúszta, de garantálom, hogy néhány év múlva Sarah Connor elkapja a torkát…