Múlt pénteken vettük észre az első jeleket, Izabel egész nap köhögött, de az orra még nem folyt, és a hangulata is egész jó volt. A vacsiból viszont alig csipegetett, láthatóan nem volt étvágya, de ekkor még nem sejtettük, hogy pokoli hétvége vár ránk. Éjjel többször felsírt a kiscsaj, és reggelre megszáradt orrváladék terítette be az arca alsó részét, ennek ellenére a cumit esze ágában sem volt kiköpni. Olyan rondán köhögött, mint egy harcedzett, rendszeresen dohányzó tbc-s, nem csodáltam volna, ha sercint egyet a földre, de mivel ilyet még nem látott senkitől, a szőnyeg végül tiszta maradt. Már a reggelit sem nagyon kívánta, és furcsa módon játszani sem volt kedve, pedig mi Anyával mindent megpróbáltunk. Ebből sejtettük, hogy komolyabb lehet a baj, aztán délutánra már a láza is felment, és gyakorlatilag folyamatosan sírdogált, meg felkéredzkedett egy kis ölelésre.
Vasárnapra Anikó is elkapta a nyavalyát, így összességében elég lerobbant család benyomását keltettük. Izabel láthatóan rosszul volt, ami a mi hangulatunkra is rányomta bélyegét, hiszen majd megszakadt a szívünk a szenvedését látva, ráadásul mi sem tudtunk rendesen kikapcsolódni. Hétfő délután arra értem haza, hogy Izabel és Anikó együtt sír. A páromnál egyszerűen elszakadt a cérna a négy napja tartó kemény igénybevétel következtében, így ledobtam a kabátomat, és atyai karjaimba zártam a füléig taknyos, könnyes tündérlányt. Anikó egyből ki is menekült a szobából, és beletemetkezett a konyhai teendőkbe, én pedig a mellkasomra fektetve próbáltam megnyugtatni Izabelt, aki hamarosan abbahagyta a sírást, és elaludt rajtam. A pihi 45 percig tartott, ami pont elég volt arra, hogy mindkét csajszi rendezze sorait, így estére helyreállt az élet rendje. Kedd reggel megtörtént az áttörés, Izi az egyik babájával jött ki a szobájából (egyetlen játékhoz sem nyúlt négy napig), és halandzsázás közben rám villantotta Han Solo-féle félmosolyát, ami egyértelmű jele volt annak, hogy túl vagyunk a nehezén. Az az igazság, hogy szar dolog betegnek lenni, de még ennél is van rosszabb: ha a gyermekünk beteg…
