Egy hónappal ezelőtt érkezett a telefonhívás a tulajdonostól, miszerint sajnos lépnünk kell, így hát léptünk is marha gyorsan. Nagyjából három lakást néztünk meg egy hét alatt, és szerencsére sikerült találnunk egy világos, csendes, jó elrendezésű kecót, amire nem mellesleg Izabel is áment mondott. A kiscsaj már az első vizitnél belakta a lakhelyet, profi ingatlanosokat megszégyenítő módon minden szobát alaposan átvizsgált, mindenhová felmászott (vagy legalábbis kísérletet tett rá), aztán mint aki jól végezte dolgát, betette Anna nevű babáját a hűtőszekrénybe. Persze ezt később elfelejtette, így távozás előtt az egész társaság (tulaj, ingatlanközvetítő, Anikó, én) a játékbabát kereste vagy tíz percen keresztül.
Izabel, a döntéshozó
A terepszemle során szerelmemmel finom jelzésekkel adtuk egymás tudtára, hogy tetszik nekünk a kégli, Izabelt azonban nem érdekelte a diplomácia, egyszer csak felkiáltott: „jó ez a jakás!” Ezzel a kijelentésével persze kapásból belopta magát leendő főbérlőnk szívébe, én pedig legbelül éreztem, sorsunk elrendeltetett. Azóta már meg is kötöttük a szerződést, és most szombaton költözünk! Remélem Izi lelkesedése akkor is megmarad, mikor rájön, hogy nem a jól megszokott kis szobájában kell nyugovóra térnie, hanem teljesen más környezetben. Szülőként ugyanis nemrég lábaltunk ki egy több hónapig tartó gyereklefektetési kínszenvedés-sorozatból, így csak bízni tudunk abban, hogy a költözés nem korbácsolja fel túlságosan csemeténk lelkivilágát.
origo.hu
Jelentős változások lesznek az OTP-nél, ez mindenkit érint
