Hiszti, amitől egy idő után eldurran az agyunk

Azt hiszem, Izabelnél egy kis kommunikációs finomhangolásra van szükség, ugyanis szinte csak hisztizve tudja elmondani, ha valami nem tetszik neki.

Szabados Balázs
2013. 02. 21. 6:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„De anya megígérte!!!” – ezt a mondatot naponta kábé tízszer hallom, és természetesen bőgve mondja a gyerek. Ez mindig akkor történik, ha valamiben ellentmondok csemetémnek, és jellemzően a mesenézéssel kapcsolatban kerülünk nézeteltérésbe (ő reggeltől estig bámulná a tévét, mi viszont naponta kétszer fél órát tartunk optimálisnak). De ugyanígy képes kiverni a palávert bármi más esetében, elég csak arra kérni, hogy jöjjön ebédelni, egyből elkezd nyivákolni, hogy ő még játszani akar a dinóival. Eleinte ezeket a balhékat jól tűrtük Anikóval, és próbáltunk nyugodtan reagálni, a sorozatterheléstől azonban mostanra agyhalott állapotba kerültünk, így egyből rászólunk Izabelre, hogy mi a túróért kell nyivákolnia, mikor normálisan is elmondhatná a gondolatait.

Visszatérve ezekre az „anya/apa „megígérte” megjegyzésekre: Izabel szereti az ilyen ígéreteket a maga nyelvére fordítani, tehát ha reggel felkel, és azt mondja, mesét szeretne nézni, akkor mi azt mondjuk, rendben, de csak ebéd után. Ekkor rafináltan megkérdezi: „Megígéred, apa?” „Igen, megígérem” – válaszolom. De nehogy azt higgyék, hogy nyugi van ebédig! Á, dehogy! Eltelik mondjuk fél óra, a gyerek megjelenik a tévé előtt, és kérdezi, nézhet-e mesét. Mondom neki, hogy majd ebéd után. Erre hisztigép bekapcsol, és jön a szokásos „de megígérted” mondat. Ekkor persze eldurran az agyam, azonban hiába magyarázom neki, hogy délutánról volt szó, őneki már csak az maradt meg (vagy legalábbis ezt színleli), hogy megígértük a mesenézést, és most mégsem kapja meg a jussát.

Vajon jól csináljuk?

Beszéltem ebben az ügyben kislányos barátokkal, akik hasonló reakciókról számoltak be, és némelyikük nem is szól rá a gyermekére emiatt. Én viszont úgy gondolom, igenis „irtani” kell a nyafogást, és elmagyarázni szemünk fényének, hogy ez nem jó dolog, próbálja meg értelmes hangnemben elmondani a gondját. Izi okos kislány, úgy tűnik, felfogja, miről beszélünk, azonban a megértés nem egyenlő a változtatással: továbbra is hisztizik, de talán ha még 3500-szor elmagyarázzuk neki, akkor eredményre jutunk. Várom a hozzászólásokat az ügyben, hátha van valakinek egy titkos receptje az értelmetlen nyafogás kezelésére.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.