A nyílt nap reggel 10-re volt meghirdetve, mi nagyjából három percet késtünk, ami azonban bőven elég volt ahhoz, hogy már ne férjünk be a kis terembe, ahol az óvodát méltató PR-szöveggel bombázták a szülőket. Néhány perc elteltével még nagyjából tíz szülő érkezett, akik értetlenül álltak a kiszorulás jelensége előtt, és azt firtatták, vajon miért nem a kertben tartják az előadást. Anikó azonban nem hagyta magát, és anyatigrishez méltó módon bepréselte magát a szobába, én pedig magamra maradtam az értetlenkedő szülők gyűrűjében.
Hamarosan egymásra találtunk egy apukával, akit az egyszerűség kedvéért nevezzünk Bélának. Béla nagyon lelkes volt, és láthatóan szerette volna megosztani eddigi tapasztalatait az óvodai beiratkozásról, így kihívtam a kertbe, és alaposan kifaggattam a dolgokról. Újdonsült ismerősöm elmondta, hogy tudomása szerint három lista van az óvónő birtokában: egy testvérlista, egy túlkoros lista és egy protekciós lista. Az elsőn azoknak a gyerekeknek a neve található, akiknek idősebb testvére már ebbe az intézménybe jár, ami természetesen előnyt jelent az elbírálásnál. Ezzel nem is volt semmi gondom, ahogy a túlkoros listával sem, ami a négyéves apróságok nevét tartalmazza, akik valami okból kifolyólag tavaly nem jutottak be egyik oviba sem. A protekciós lista azonban felborzolta a kedélyemet, ugyanis itt azon szülők nevei találhatók, akik az elmúlt hónapokban a luxusautóból kiszállva afelől érdeklődtek az óvoda igazgatójánál, hogy mivel tudnák támogatni eme jeles intézményt. Persze ne legyünk naivak, mindenhol létezik ilyen lista, de azért bosszantó, hogy a rideg valósággal, az önző könyökléssel már csemeténk hároméves korában szembesülünk.
Óvodai férőhelyek
Időközben egy anyuka máris menekülőre fogta a dolgot, és ahogy elhaladt mellettünk, azt mondta a mobiljába, hogy kétszeres túljelentkezésre lehet számítani. Egyből elkezdtünk kalkulálni Bélával, hogy vajon ha mind a három listát összevonjuk, akkor marad-e még hely a mi gyerekünknek. Ugyebár körzeti óvodáról van szó, tehát ezt a helyet érdemes megjelölnünk elsőként, de vajon mire számíthatunk? Béla ennek a kérdésnek is utánajárt, és kész tervlistával állt elő. A legfontosabb, hogy maximum két helyre jelentkezzünk (az első a körzeti legyen), különben nem vesznek minket komolyan. Ha a körzetiből elutasítják a gyereket, akkor a következő lépés a fellebbezés, ami a földalatti információk szerint hatásos szokott lenni, azonban ha ez sem vezet sikerre, akkor az önkormányzathoz kell fordulni. Apró szépséghiba, hogy az önkormányzatnál már nem törődnek azzal, melyik a körzeti ovi, viszont a gyerek jó eséllyel bejut valamelyik kerületi intézménybe, rossz esetben abba, amelyik ellenkező irányban van, mint a munkahelyem. Ha a harmadik lépcsőfokon is elhasalunk, akkor már csak a felügyeleti szervhez fordulhatunk, ahol a harcedzett Béla szerint minél nagyobb balhét kell csapni, és akkor majd csak lesz valami.
Anikó húsz perc múlva jelent meg a kertben, és már a pillantásán láttam, nem sok használható információval lett gazdagabb. Nem úgy, mint én! Hazafelé megosztottam vele a híreket, és megnyugtattam szívem választottját, hogy utolsó csepp véremig küzdeni fogok azért, hogy Izabel ebbe a remek közösségbe járhasson.
