Annyi adrenalin volt bennük, hogy ők sem emlékeznek pontosan, mi zajlott a futamban – árulta el Liu Shaolin Sándor az interjúzónában röviddel az után, hogy Liu Shaoanggal, Burján Csabával és Knoch Viktorral megszerezték hazánk történelmi aranyérmét a téli olimpián.
Megkértük őket, próbálják meg elmondani, mi zajlott a jégen. A legvégét, amikor már – bőven a koreaiak kicsúszása után – a harmadikról feljöttünk a második helyre, elég pontosan sikerült rekonstruálniuk, érzéseikkel vegyítve.
„Elképesztő, hihetetlen, szürreális élmény volt. Láttam, hogy Ádó (Liu Shaoang) leszedte a kínaiakat, az egy kicsit melegebb előzés volt, de aztán Sanyi úgy ment el a kanadai mellett, mintha szembe jött volna. Esélye nem volt Sanyi ellen, és tudtam, hogy ha nem esik el, akkor ezt innen behúzza, és megnyerjük.” (Az alábbi videón 9:58-nál látszik is, ahogyan Knoch és az idősebb Liu már a cél előtt ünnepelnek.)
Így élte át ugyanezt a váltó utolsó embere, Liu Shaolin Sándor: „Második helyen kaptam meg az utolsó két kört Ádótól, nagyon jót tudtunk váltani, a kanadaiak viszont nem annyira. Tudtuk is, ha a ők vannak előttünk, akkor mindenképpen a pályát fogják fogni, nem lesz olyan gyors a tempójuk, mert nem annyira gyors a befejező emberük, úgyhogy egyből és tempóval lehetett őket megelőzni.
Összeraktam az összes fogamat, és azt mondtam, itt elmegyek, akármi lesz.
Szerencsére nagyon tisztán jöttem el, nem volt ütközés, nem is tudott volna hozzámérni. De mindenki összetette fejben és megcsinálta a saját részét, s kijöttünk a legjobbként.”
Burján Csaba épp erről az előzésről maradt le: „Én nem is tudom, hogy láttam-e az utolsó másfél kört, meglöktem Ádót, amennyire csak bírtam. Láttam, már készíti elő, hogy megelőzze a kínait, ez meg is történt. Utána kicsit rossz helyen voltam a pályán, el kellett fordulnom, ám amikor visszanéztem, már Sanyi volt elöl. Úgy voltam vele, megeszem a kalapomat, ha őt itt valaki megelőzi.”
Burján számára nem is kellett asztalt teríteni, ám hátra volt még, hogy hitelesítsék a végeredményt. Több lökdösődés is akadt a futamban, Liu Shaoangnak a táv felénél akadt egy koccanása, és Knochnak is volt egy „válltalálkozós” esete. – Én csak sikítottam és kiabáltam mindenkinek, hogy megvan. Csabi meg Viktor mondta, nyugi még, várjunk – írta le a mámor pillanatát Liu Shaolin Sándor.
Knochnál azért a rutin is előjött (28 évesen a negyedik olimpiáján szerepelt), hamar megragadott egy piros-fehér-zöld lobogót: „Úgy voltunk vele, hogy tegyünk egy kis nyomást a bírókra, miként a női döntőben csinálták a koreaiak, szépen körbekoriztak a zászlóval.
A többi csapatnak is voltak eseteik, ha minket ezért kiszedtek volna, akkor ki kell zárni a kanadaiakat, a kínaiakat is.
Mégsem lehetett mindenkit kizárni, és a koreaiakat kihozni győztesként. Kilencven százalékig biztos voltam benne, hogy nem lesz változás, de elképesztő volt, ahogy kiírták: olimpiai csúccsal aranyérmesek lettünk.”
A két Liu arról is beszélt az újságírók gyűrűjében, hogy mennyire befolyásolta őket, hogy 500 méteren egyéniben nem jutottak aznap döntőbe. „Nehéz így felállni, engem háromszor is kizártak az olimpián, amiért csak magamat okolhatom. De a csapatért mindig mindent beleadok – mondta a fiatalabb.
Shaolin Sándor pedig így fogalmazott: „Eltört a pengém az elődöntőben, elég nehéz volt fejben összeszedni magam, az öltözőben nem is tudom, mit csináltam,
talán leültem és fogtam a fejem, nagyon ideges voltam.
De nem hagyhattam ott a csapatomat.
Tegnap csak kabalaállatokat kaptak a dobogón, az érmeket magyar idő szerint péntek délelőtt 11-kor veszik át, de nem bánják: „Annál jobb, még egyszer dobogóra állhatunk!” – mondta Burján.
Ám akárhányszor állítják őket dobogóra, talán még mindig fölfoghatatlan lesz, amit véghez vittek.
