Miközben a vidéki Magyarország kiüresedik, és a kisebb falvak elnéptelenednek, egyértelműen látszik, hogy melyek azok a területek, ahová az emberek szívesen költöznek: az elmúlt öt év statisztikái egyértelműen rámutatnak arra, hogy a legfőbb célpont a főváros és a környező agglomeráció, Északnyugat-Magyarország – kiváltképp az Ausztriához legközelebb eső Soproni és Szentgotthárdi járások –, valamint a Balaton környéke. Az említett térségekben 1000 ott lakóra 25-30 beköltöző jutott az elmúlt öt évben, ami erősen kiugró adat.
Annak megfejtésére, hogy miért vonzóbb egy-egy régió az országban, az Otthon Centrum három kulcstényezőt vizsgált meg a magyar városok vonatkozásában: az egészségügyi ellátást, az oktatási és munkahelyi lehetőségeket. Az ezeket értékelő mutatószámból képzett „életminőség-indikátor” alapján és az ingatlanárakat is megnézve a vándorlási statisztika oka is érthetőbbé vált. „A mutatók alapján abszolút nyertesként Budapest kerületei végeztek, hiszen az első tizennégy helyen a 23 kerület valamelyike szerepelt, élen az I, XII. V. kerületekkel” – mondja Soóki-Tóth Gábor, Otthon Centrum elemzési vezetője. A vidéki nagyvárosok közül Pécs, Szeged, Debrecen található az élen, továbbá Tiszaújváros, amely elsősorban helyben dolgozók és a körzeti orvosok magasabb arányának köszönheti előkelő pozícióját.
Ha az albérletárakat és az ingatlanárakat is figyelembe vesszük, a helyzet alig változik, ami arról árulkodik, hogy az ingatlanárakra nagyon komoly hatással vannak az életminőségi mutatók. A köztük lévő kapcsolat 0,9-es korrelációs együtthatóval írható le, amely kifejezetten erősnek mondható (a korrelációs együttható legnagyobb értéke 1 lehet, a legerősebb kapcsolatot az jelzi). Az adatokat számszerűsítve arról is információt kapunk, hogy az ingatlanárak tovább erősítik a főváros pozícióit, ezzel szemben néhány vidéki város – például Miskolc, Békéscsaba, Zalaegerszeg – esetében az életminőségi mutatóihoz képest az ingatlanárak még alacsonyabb értéket is mutatnak.
Az értékek helyes értelmezéséhez fontos látni azt is, hogy olyan indikátorokról beszélünk, melyek a város méretétől is nagyban függnek, ugyanakkor nem veszik figyelembe az ott lakók szubjektív vélekedését saját lakókörnyezetük minőségéről. Soóki-Tóth szerint ezt mutatja az is, hogy az agglomeráció települései döntően a városrangsor második felében foglalnak helyet, ami korántsem jelenti valós hátrányukat, sokkal inkább azt, hogy olyan városokról beszélünk, melyek sok szállal kötődnek a fővároshoz és jellemzően a településen lakók a munkahelyi, egészségügyi szolgáltatások egy részét szintén Budapesten veszik igénybe, tovább erősítve ezzel a főváros pozícióját. Ugyanakkor a vándorlási mutatók és az ingatlanárak között is erős az összefüggés: a legjobb életkörülményeket kínáló térségek és a periférikus vidékek fajlagos ingatlanárai között ötszörös különbség mutatkozik, az előbbiek javára.
