David Keith, a Harvard tudósa, aki régóta ismert volt arról, hogy nem hisz a napenergiában, megvilágosodott. Ma már úgy látja, hogy az újfajta áramtermelés gazdaságilag versenyképes lehet a hagyományos szén- vagy gázerőművekkel, illetve az atomerőművekkel – idézi a Napi.hu a Bloomberg cikkét. Keith azért írta felül korábbi véleményét, mert a napenergiával kapcsolatos alaphelyzet azóta megváltozott. Ma már bárki képes lehet arra, hogy a világ napsütésben bővelkedő részein napenergia-rendszereket telepítsen, amelyek olcsó árammal láthatják el.
A napenergia használata a háztartásokban is egyre terjed, hazánkban is egyre több család telepít napelemeket, napkollektorokat. A két megoldás között az alapvető különbség az, hogy míg a napelem a napfény energiáját hasznosítja, és abból villamos áramot állít elő, addig a napkollektor a nap hősugárzását használja ki, és abból gyűjt hőenergiát. A kétféle rendszer persze másban is különbözik: a napelem fajlagosan sokkal drágább, jóval lassabban térül meg, és a napenergiát is rosszabb arányban hasznosítja.
Hazánkban az ilyen rendszerek viszonylag magas áruk miatt egyelőre a tehetősebbek kiváltságai, bár a pályázatok segíthetnek azoknak is, akik önerőből nem tudnák kiépíteni. Az áprilisban bejelentett, júliusban induló pályázati lehetőség például sokkal nagyobb támogatásban részesíti azokat, akik megújuló energiaforrásban is gondolkodnak házuk korszerűsítésekor. Akik ezt teszik, azok akár 2,5 milliós segítséget is kérhetnek, míg akik csak hőszigetelnének, azoknak be kell érniük az 1,25 milliós maximális támogatási összeggel.