Lázár János tavaly áprilisban állt elő azzal, hogy a panelben élőket időszerű lenne családi házakba költöztetni, és bár úgy tűnt, az ötlet hamvába holt, idén májusban újra előkerült. Orbán Viktor miniszterelnök is beszélt róla, amikor nemrég Hódmezővásárhelyre ment kampányolni: azt mondta, a lakókkal megállapodva visszabontanának egy tízemeletes épületblokkot.
Azt homály fedi, hogy a program miként nézne ki, az eddigi nyilatkozatok alapján nagyjából az rajzolódott csak ki, hogy a házakat akár az ötödik szintig is visszabontanák, méghozzá lépcsőzetesen, tetőteraszokat kialakítva. Akiknek a lakása emiatt megszűnne, azok kapnának helyette másikat. Szintén a korábbi nyilatkozatok alapján sejthető az is, hogy az érintetteket családi házakba költöztetnék. A tervvel csak egyetlen probléma van: miközben az erről szóló hírek az országot már széltében-hosszában bejárták, elemzések jelentek meg mindennek a lakásárakra gyakorolt hatásáról, ingatlanpiaci vonatkozásáról, az érintetteknek senki sem osztott lapot. Egy kósza szórólap nem sok, annyi sem landolt a postaládáikban, véleményüket pedig pláne nem kérték ki. Pedig lenne.
– Nagyon szép a kilátás, én imádom! Azt pedig abszolút ellenzem, hogy visszabontsák. Nem tudom, mi lenne velünk, mert a lakást hitelből vettük, és rendben van, hogy kifizetik nekünk az árát, de azzal számolnak, hogy a pénzre a bank egyből ráteszi a kezét? Mert most közel ugyanannyi hitel van rajta, mint amennyit ér – mondja Mini, aki családjával az ominózus paneltömb legfelső szintjén lakik. Számítása szerint a különbözet 1,5 millió forint, annyi maradna nekik. Abból lakást venni nem lehet, de még egy másik hitel önerejére sem lenne elég. Családi házra pláne nem telne, hiszen míg a városban 6-8 millióért lehet panelt kapni, addig a házakat 10-12 millióért árulják.
A konkrét tervek nem csak Mini előtt vesznek homályba, gyakorlatilag sötétben tapogatózik mindenki, akihez a Csengettyű közben, illetve annak környékén odalépünk – előbbiben magasodik a bontási ötlet miatt híressé vált szalagház. A panelsor lépcsőházaiban 30 lakás van, az összes lépcsőházzal számolva pedig összességében több mint 200 család – illetve gyakran csak egyedül élő idős ember – lakik a hosszúkás épületben. A tömbbel kapcsolatos szándékról hivatalosan sehonnan nem értesültek a tulajdonosok, sem az önkormányzat, sem a közös képviselő nem jelezte azt a lakóknak. Az esetleges visszabontásról szóló kommunikáció tulajdonképpen úgy vette kezdetét, hogy az a benne élőket derült égből villámcsapásként érte.
Az ötlethez való hozzáállás minden, csak nem semleges. Két lakó gyakorlatilag végig sem hallgatja kérdésünket, csípőből válaszol, azonnali elmeorvosi vizsgálatot javasolva a tervvel előálló miniszternek. – Én harminc éve itt lakom, az egész ötletet baromságnak tartom. Elment az esze annak, aki ezt kitalálta. Az emberek menjenek ki a belvárosból, amikor 5 percre vannak az orvostól, az üzletektől, mindentől? – ez már egy harmadik, kevésbé elvadult reakció, az előbbi kettőt inkább nem idéznénk szó szerint. A másik véglettel szintén találkoztunk, volt például, aki azzal nyitott: eleve gyűlöli a panelt, abban csak kényszerből él, a nyári meleget nem bírja, az egész közeget utálja. Kertes házba gyakorlatilag már holnap költözne, csak mutassák meg neki, hogy hova. – Én is elmennék, ha tehetném, kertes házban nőttem fel. De megértem azokat is, akik maradnának, hiszen minden életvitel kérdése, nem mindenkinek fér bele az idejébe az, hogy kerttel foglalkozzon – fogalmaz Andrea.
– Nekem az időmbe beleférne, de a munkát nem győzném – ezt már Kati néni mondja, aki egy padon olvas újságot. Nem az ominózus paneltömbben lakik, de annak környékén, korábban pedig családi házban élt. – Azért költöztem ide, mert egyedül maradtam, nem bírtam ellátni a kerti teendőket. Férjem halála után öt évig még küszködtem, de aztán eladtam a házat, a feléből vettem egy panellakást. A lányomék a közelben laknak, a felújítását ők intézték, több millió forintba került. De így legalább pár percre lakunk egymástól. Még szerencse, hogy nem az emlegetett tömbben, mert sem költözni nem szeretnék, sem végigszenvedni a munkálatokat – mondja az idős hölgy.
József épp kutyáját hozza le a házból, amikor odalépünk hozza. A korszerűsítést alapvetően jó ötletnek tartja, bár azt nem érti, hogy ebből nekik, akik a bontandó szinten laknak, mi hasznuk lenne. – Én nem akarnék innen elköltözni, az épület nagyon jó helyen van, gyakorlatilag a belvárosban. Nem akarok kijjebb költözni.
Egyetlen bajom, hogy a társasházi élet kutyával elég macerás, nyáron meleg is van. Ebből a szempontból tényleg jobb lenne egy kertes ház. De összességében jobb itt, szívesebben maradnék. De persze a konkrét tervekről még nem is tudunk, én például azt hallottam, hogy csak a tizedik zárószintet bontanák le. Vagy valami ilyesmi, valójában fogalmunk sincs semmiről – mondja a fiatalember. Hozzáteszi, hogy a lépcsőházakra mindenképp ráférne egy renoválás, ahogyan a falakat is jó lenne szigetelni, az ablakokat pedig cserélni. Utóbbit páran már önerőből megcsinálták, kérdés, hogy ezt mennyire vennék majd figyelembe akkor, ha költözni kellene. József azt is elárulja, hogy ha már mennie kellene, ő inkább nem is maradna Hódmezővásárhelyen, hanem nagyobb városba költözne, legalább Szegedre. Ennek fő oka, hogy jelenlegi lakóhelyén a munkalehetőségek eléggé szűkösek.
Pál a másodikon lakó nővéréhez érkezik, korábban maga is az épületben élt, de a nyolcadikon. A visszabontást nem tartja jó ötletnek, inkább a felújítást szorgalmazza, illetve azt, hogy a társasházi közösséget trombitálják össze, és valaki hivatalosan is tájékoztassa őket. Furcsa dolog ugyanis az újságokból, internetes portálokról értesülni arról, hogy mit terveznek a fejük fölött. Mint mondja, a házból sokan mennének, megunták már az itteni létet, szívesen váltanának kertes házra. Nővére is közéjük tartozik, mozgáskorlátozottként ugyanis jobban tudna mozogni családi házban. Mopedje most a liftbe sem fér be, folyamatos vele a probléma.
Egy szomszédos épület házfelügyelőjével is szóba elegyedünk, aki maga is egy környékbeli panelben él. Hivatalos tájékoztatást még ők sem kaptak, egyedül azt tudják, hogy a visszabontás a közeli szalagházat érintené. – Mi azt hallottuk, öt szintet szednének le róla, de konkrétumot még senki sem mondott. Meglátjuk, mi lesz, de tartunk attól is, hogy a felfordulás a környékre is kihathat. Ez belvárosi terület, egy ilyen komoly munkálat a boltokon, a szolgáltatókon, a szomszédos épületeken is érződni fog, parkolóhelyből már így sincs elég – fogalmaz a gondnok. Ő is úgy érzi, hogy a terveket a lakók jó része ellenzi, ha pedig igaz az, hogy a munkálatok csak teljes egyetértés mellett kezdődhetnek meg, akkor a bontásra aligha kerül sor. Nyomásgyakorlás nélkül legalábbis biztosan nem. Másrészt kérdés, a visszabontás mennyit javítana a környék esztétikáján, hiszen közvetlenül mellette több tízemeletes paneltömb is áll.
Egy közeli bolt dolgozójától megtudjuk, a tulajdonosok amiatt is aggódnak, hogy a bontás az épület statikáját hogyan érintené, illetve hogy nem tenné-e veszélyessé az amúgy sem túl jó állapotban lévő elektromos vezetékelést. – Ha már bontanak, én az egészet lebontanám, és építenék egy újat, az biztosan jó lenne. A toldozás-foldozásnak nem vagyok híve, ki tudja, mi derül ki menet közben egy ilyen jellegű épületnél – fogalmaz az eladó. A gondnok szavaival egybecsengően ő is kiemeli: a munkálatok nyilván a környék üzleteinek sem tennének jót, nagy lenne a felfordulás, őket is jó lenne a tervekről megkérdezni. Ilyen megtiszteltetés viszont egyelőre a házban élő tulajdonosokat sem érte. Ők legalábbis nem vették észre.
