Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter múlt csütörtöki sajtótájékoztatóján dobta föl a magas labdát azzal, hogy kijelentette: időszerű lenne a korszerűtlen lakótelepi lakásokban élőket kertes házakba költöztetni. A miniszter szerint a panelek felújítása nem a legjobb megoldás, mivel a klímaváltozás következtében a bennük lakók nagyon szenvednek a nyári melegtől, annak kivédésére pedig nincs jó műszaki megoldás.
A panelprogramból 68 milliárd forint jutott lakótelepek korszerűsítésére, de nem ez a teljes összeg, amelyet ezen otthonok korszerűsítésére költöttek: más programok keretében közel 5 milliárd forinttal támogatták távhővel ellátott, tehát jellemzően panelépületek fűtéskorszerűsítését, további 7,4 milliárdot pedig energiahatékonysági pályázatok keretében ítéltek oda. Az előbbiek alapján 2010 és 2014 között közel 50 milliárd forinttal támogatták a lakóépületek energiahatékonyságának fejlesztését. A programok keretében az ország több mint 700 ezer panellakásából több mint 235 ezer vált takarékosabbá. Arról nincs pontos adat, hogy hány panellakást korszerűsítettek 2010 előtt, de a témában készült tanulmányok alapján úgy becsülhető, hogy az elmúlt tizenöt évben összesen 350 ezer többlakásos épületben lévő otthon felújítását végezték el központi költségvetési vagy önkormányzati támogatással. Ennek jelentős hányada mindenképp panellakás, felújításukra pedig nem azért volt hatalmas igény, mert a családok vidéki kertes házakban látták volna jövőjüket.
Kicsit váratlan felvetés ez azt követően, hogy a panelprogramok keretében eddig 68 milliárd forintot használtak föl, aminek több mint felét 2010 után, tehát jelen kormány regnálása alatt tolták ki, és emellett egyéb forrásokból is milliárdok ömlöttek a lakótelepekre.
Ugyancsak furcsa, hogy a panelekből kertes házba való költözést a családok sem feltétlen látják alternatívának, és messze nem csak az anyagiak miatt. Például az óbudai Pók utcai lakótelepen szemrebbenés nélkül meg tudnak hirdetni és el tudnak adni 80 négyzetméteres panelt 30 millió körüli összegért, pedig ebből az összegből még Buda déli területein is lehet vásárolni nem túl lepusztult családi házat. Mégis van, aki a panel mellett dönt, arra adja ki ezt a nem csekély összeget.