Néhány, jellemzően az ország délkeleti részén fekvő megyeszékhely – Békéscsaba, Szeged és Szolnok –, illetve Salgótarján kivételével minden nagyvárosban megélénkült az új lakások iránti kereslet. A kínálat ugyanakkor a legtöbb helyen még nem elégíti ki az igényeket, így az is előfordul, hogy a vevők már a tervasztalról megveszik a lakásokat. A válság miatt elhalasztott fejlesztések Miskolcon, Pécsett, Sopronban, Zalaegerszegen és a Balatonnál indultak be azonnal, míg máshol várni kell ezekre – áll az OTP Ingatlanpont vidéki telekkel és új építésű lakásokkal foglalkozó elemzésében.
Az új lakások iránti kereslet a telekpiacot is szinte mindenhol megmozgatta: a beruházók és önerős családiház-építők gyakran egymással versengenek a jó parcellákért.
Például Győrött, ahol a válság alatt is történtek fejlesztések, már jórészt elfogytak a társasházak felhúzására alkalmas telkek, így az építők már a város peremét és az agglomerációt célozzák meg. Mindez általában együtt jár a telekárak növekedésével is, főleg az olyan parcelláknál, amelyek társasház építésére is alkalmasak.
A drágulás Győrben akár 50 százalékos is lehet, az árnövekedés pedig hasonló még Veszprémben, Miskolcon és Pécsett is. Debrecenben 20-30 százalék közötti emelkedésről beszélhetünk, míg Kecskeméten és Egerben 10-20 százalék közöttiről. Békéscsabán, Szolnokon, Nyíregyházán vagy Kaposváron 10 százalékos a drágulás, ugyanakkor Szombathelyen, Székesfehérváron és Zalaegerszegen egyelőre nem jellemző vagy csak minimális az áremelkedés. Olyan kisebb városok is vannak, ahol az önkormányzatok még ingyentelkekkel is igyekszenek csábítani az új otthonra vágyó családokat.
A drágulást követően a telekárak igen különbözőek a vidéki nagyvárosokban. Békéscsaba belvárosában például 10-15 ezer forintos négyzetméteráron lehet családi ház építésére alkalmas telket venni, míg Miskolcon minimum 10-20 ezer forintot, Szegeden pedig legkevesebb 15-20 ezer forintot kell ugyanezért fizetni. Debrecenben, Pécsett, Székesfehérváron és Kecskeméten a belvároshoz közel telkek négyzetméterára már eléri akár a 30 ezer forintot is, Győrött és Sopronban pedig 35-45 ezer forintig is fölkúszhat ugyanez az összeg. Társasházaknál a beépíthetőségi százalék minden esetben nagyban befolyásolja a telekárat, és ennek függvényében hatalmas különbségek is lehetnek a percellákért kapható, illetve fizetendő összegben.