Világok szócsatája jön ma

Itt a munkahét kellős közepe, vegyen lendületet velünk! Mutatjuk, mire figyeljen szerdán.

Fokasz Oresztész
2017. 11. 22. 5:14
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Amikor ez a cikk megjelenik, talán még fáznak, ám délutánra – ha lehet hinni az időjósoknak – az egész országban kisüt majd a nap, és kellemes, tíz fok körüli hőmérséklet várható. Érdemes tehát kiugrani az ágyból és nekirugaszkodni e novemberi szerdának – ehhez próbálunk egy kis kezdőlökést adni az alábbi információkkal.

Először is hozzuk egy kicsit képbe azokat, akik tegnap nem nagyon olvasgattak híreket!

Kedden újra megszólalt Soros György, a Fidesz pedig sorosozott (volna) egy kellemeset, ám ezt a Momentum megzavarta. Budai Gyula gyökérnek nevezte Bárándy Gergelyt, Polt Péterről kiderült, hogy szerinte egy ügyésznek nem kell újságot olvasnia, a mozgáskorlátozottak a 3-as metró akadálymentesítetlensége ellen tüntettek. Elhunyt Stadler József.

Most pedig lássuk a mai napot! Szerdán talán a legfontosabb esemény lesz, hogy a hágai Nemzetközi Törvényszék ítéletet hirdet Ratko Mladic egykori boszniai szerb hadseregparancsnok ügyében, akit súlyos háborús bűnök elkövetésével vádolnak. Egyebek mellett a srebrenicai mészárlásban vállalt szerepéért is felelnie kell, és akár életfogytiglani börtönbüntetést is kaphat. Bővebben itt:

 

Ha már külpolitikával kezdtük, folytassuk is azzal! Ma orosz–iráni–török csúcstalálkozó lesz Szocsiban, ahol elsősorban Kínáról lesz szó. Eközben Pekingben épp a kínai külügyminiszter tárgyal majd dél-koreai kollégájával Észak-Koreáról. Fortyog a politika Zimbabwében, ahol a hadsereg kényszerítette lemondásra az évtizedek óta hatalmon lévő elnököt, Robert Mugabét, de nem sokkal kisebb a válság Németországban sem, ahol Angela Merkel hiába nyert választást nemrég, úgy tűnik, nem fog tudni kormányt alakítani.

Ma éppen egy hete annak, hogy eltűnt az argentin tengeralattjáró, ami azt jelenti, hogy a szerdai nap vízválasztó: innentől kezdve drasztikusan csökken annak az esélye, hogy épen kerüljön elő a hajó és legénysége. Kiderül az is, mely amerikai képviselők marasztalták el a budapesti amerikai ügyvivőt az Orbán-kormányt érintő kritikái miatt. Ötvenéves az ENSZ BT Izraelt a megszállt területekről történő kivonulásra felszólító határozata.

Nem lehet panasz honatyáink és -anyáink szorgalmára, ugyanis az Országgyűlés hat bizottsága is ülésezik ma. Varga Mihály nemzetgazdasági, valamint Balog Zoltán emberminiszter éves meghallgatása lesz terítéken, és ha minden jól megy, a letelepedési kötvénybizniszről is megtudhatunk ezt-azt, noha ezt eddig ügyesen kerülték ki az illetékesek.

Az LMP világszínvonalú oktatást ígér, erről sajtótájékoztatnak a párt prominensei délután. Gyurcsány Ferenc pedig továbbra is a határon túl élő magyarok választójogának csorbításával, vagy legalábbis ennek ígéretével szerezne magának szavazókat, ezúttal Esztergomban haknizik majd.

A Republikon Intézet és a Liberális Magyarországért Alapítvány közös rendezvényén egy csomó okos ember fog majd egy csomó okosságot mondani, ám ami még ennél is sokkal ígéretesebb: Fodor Gábor, a Liberálisok elnöke és Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője ül le egymással vitázni (erre utaltunk címünkben is).

Eléggé tiszteletet parancsoló a GKI Gazdaságkutató konferenciája is, ahol többek közt Lázár János és Surányi György is ott lesz, és ha minden igaz, főleg az euróról, annak magyarországi bevezetéséről fognak beszélni.

A KSH a keresetek alakulásáról tájékoztat.

Boris Becker német teniszlegenda, Wimbledon egykor legfiatalabb bajnoka ma ötvenéves. Esetében viszont csak a múlt dicső, nem is képzelhetnénk magunk elé kerek születésnapunkra akkora adósságot, amekkorát ő „összesepregetett”. Kacifántos, sikerekben és kudarcokban gazdag életét mutatjuk be.

Este háromnegyed 9-kor az utolsó előtti csoportfordulóval folytatódnak a labdarúgó Bajnokok Ligája küzdelmei. A csúcsrangadó egyértelműen a Juventus és a Barcelona összecsapása, de egy másik spanyol csapat, a manapság rendre elődöntőbe kerülő Atlético Madrid komoly bajba kerülhet ma este, ha nem bír az AS Romával.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.