Tüntetéssel, bizottsági üléssel állunk ki a romániai magyarokért – ez várható ma

Nem tűrjük, hogy a román kormányfő akasztással fenyegesse a romániai nemzettársainkat. Elő a bizottságokkal!

Csécsi László
2018. 01. 16. 5:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ma ismét megmutatkozott, hogy a hidegháború végével beköszöntő (gyakorlatilag) egypólusú világrend lassan valami újnak adja át a helyét. Ezen lehet bánkódni, lehet neki örülni, de viszonyuljunk bárhogy a változásokhoz, fel kell készülnünk az új rend kihívásaira. A mai napon épp egy ilyen helyzetnek lehetünk a tanúi. Sokak szerint az Észak-Koreához kapcsolódó válság a világunkat leginkább fenyegető konfliktus. Tegnap Ferenc pápa is kifejezte ez iránti aggodalmát. Nyilvánvaló, hogy megoldást csak összefogással lehet elérni. Ennek tükrében akár reménykeltő hír is lehetne, hogy Vancouverben ma több a válságban érintett ország külügyminisztere ül össze, hogy megpróbáljanak kitalálni valamit. Csakhogy a résztvevők listáját böngészve rögtön hiányérzetünk támadhat: olyan országok maradnak távol mint Kína vagy Oroszország. Márpedig nélkülük nehéz lesz kidolgozni egy mindenki által elfogadható megoldást. Kína azért nem lesz jelen, mert a külügyminisztere szerint túl sokan hiányoznak ahhoz, hogy igazán komolyan lehessen venni a találkozót. Pontosan nem nevezte meg, hogy mely országra vagy országokra gondol, de biztosan nem tévedünk nagyot, ha arra az Oroszországra tippelünk, amellyel néhány napja egyeztek meg abban, hogy összehangolják az Észak-Koreával kapcsolatos terveiket. Márpedig Oroszország egyenesen destruktívnak nevezte a találkozót, és esze ágában sem volt minisztert küldeni rá. Így persze a kieszközölt megállapodások sikere is minimum kétségesnek tűnik.

Hazánkban szerencsére nem változó sikerrel végrehajtott rakétakísérletek forralják a kedélyeket, hanem Mihai Tudose román miniszterelnök akasztásos beszéde. Igaz, a román kormányfő azóta megpróbált kihátrálni a sztoriból, mondván a lógáson nem akasztást értett. De a jelek szerint sem a romániai, sem a nem romániai magyarokat nem sikerült meggyőznie. Végül tegnap este párttársai lemondásra kényszerítették. Ma este 6 órától tüntetés lesz a budapesti román nagykövetség előtt, Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke pedig délután 3 órára összehívta a testület rendkívüli ülését. A parlament honlapján olvasható adatok alapján a külügyi és a nemzeti összetartozás bizottsága együttesen ülésezik majd. Hogy mire jutnak a testületek, azt nem tudni, de annyi biztos, hogy ez az ügy tartogat még fordulatokat.

Azonban kedd délelőtt kiderült, hogy a hétfő esti fejlemények miatt okafogyottá vált, és elmarad a külügyi bizottság ülése.

Ma az Alkotmánybíróságon is zajlik az élet: megkezdődik a civiltörvény tárgyalása. Mint ismeretes, a kormány véget vetne annak, hogy mindenféle külföldi demokráciaexportőrök kotnyeleskedjenek bele titokban a magyar közéletbe. A tervek szerint mindenki előtt nyilvánvalóvá kell tenni, hogy egy adott civil szervezet magyar vagy valamilyen más, homályos érdekeket szolgál. A törvény hatálya alá tartozó egyesületek és alapítványok kötelesek bejelenteni a bíróságon, ha több mint 7,2 millió forintnál nagyobb támogatást kapnak egy évben külföldről. Emellett azt is jelezniük kell a honlapjukon és a hirdetéseiken, hogy külföldről támogatott szervezetnek minősülnek. Így legalább tudni fogják az emberek, hogy kitől kell tartaniuk. Egy felmérés ugyanis kimutatta, hogy az emberek 17 százaléka veszélyesnek tartja ezeket a szervezeteket, akárcsak a migránsokat, valamint Sorost és különféle csatolmányait.

A belpolitikai események ma is igazi csemegével szolgálnak. Ha nem unják még az elefánt és az egér történetét – tudják, azt amelyikben együtt mennek át a hídon, amikor a kisegér megszólal: „Hallod hogy dübörgünk?” – akkor van egy programajánlatom. Fodor Gábor, a fellengzősen csak többes számban emlegetett Magyar Liberális Párt – Liberálisok, ma délelőtt 11 órakor a saját irodájában kiáll, és elmondja, hogy ő is együtt dübörög a nagyokkal. Igaz, ezek nem valami combos ormányosok, de a kisegér szemszögéből nézve tényleg óriásinak tűnhetnek. Persze a törpeelefántoknak eszük ágában sincs a hátukra venni az egérkét, de azért megtűrik maguk mellett.

Mire felébred, már tudni fogja, hogy a legmagasabban rangsorolt férfi teniszezőnk, Fucsovics Márton bejutott-e a legjobb 64 közé az Australian Openen. (A mérkőzés magyar idő szerint hajnali 1-kor kezdődött.) 

A póló szerelmesei estre 8-tól követhetik a Magyarország–Spanyolország világliga-mérkőzést.

Emellett természetesen napközben folytatódnak a férfikézilabda-Európa-bajnokság küzdelmei, igaz, a magyar válogatott majd csak szerdán lép pályára. De a Horvátország-Svédország- vagy a Szerbia–Izland-találkozó az ínyenceknek érdekes lehet. A válogatottunk legutóbb hatalmas küzdelemben szenvedett vereséget Spanyolországtól.

 

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.