A kyotói pályaudvar és az irodalom

Bemutatták Esterházy Péter Egy nő című kötetének japán fordítását a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

Aligha találhattak volna alkalmasabb helyszínt egy Esterházy-kötet bemutatójához, mint a Petőfi Irodalmi Múzeumnak (PIM) otthont adó Károlyi-palotát, amely épület „nagyon is európai”, s így kiválóan illik az író munkásságához – nyitotta meg a beszélgetést Hidasi Judit japanológus, a Budapesti Gazdasági Főiskola tanára. A párhuzam pikantériája, hogy Esterházy Péter európai szellemisége az esten egy távoli kultúra tükrében jelent meg: bemutatták a közönségnek a szerző Egy nő című kötete Japánban tavaly télen megjelent fordítását. A könyvet eredetileg 1995-ben adta ki a Magvető.

– Macerás szöveg – jellemezte Esterházy munkásságát Eschbach-Szabó Viktória, a kötet fordítója. Mint mondta, a posztmodern irodalom játékos-asszociatív nyelvhasználata alaposan megnehezíti a fordítók dolgát, a gondokat csak tovább fokozza a szövegek egyedisége és magas minősége.

„A jó írók nehezebben fordíthatók”

– summázta a fordító.

Hidasi Judit hozzátette, Esterházy írásai többdimenziósak, a szerző olyan rétegeket aknáz ki, amelyeket más írók nem. Ráadásul nemcsak a nyelvvel és a szociokulturális elemekkel gyűlik meg a fordítók baja, de a bonyolult szerkezettel is.

Eschbach-Szabó Viktória ezt az író matematikusi gyökereinek tulajdonítja:

„Úgy működnek a szövegei, és olyan az agya is, mint egy GPS, amely miközben elvezet A-ból B-be, számtalan leágazást, kerülőutat, kitérőt ajánl fel.”

– Elbeszélésmódja közelebb áll a hétköznapi nyelvezethez, hiszen ugyanolyan elliptikus, vagyis kihagyásos – magyarázta Hidasi Judit. – Nem mond ki mindent, arra késztetve az olvasót, hogy részt vegyen a szövegben, egészítse ki azt. Így nemcsak a beszélő (az író) felelőssége a megértés, hanem az olvasóé is – tette hozzá Eschbach-Szabó Viktória. S mivel a szerző megbízik a befogadóban, bonyolultabb dolgokat is elrejt a szövegben, megdolgoztatja az olvasót, tágabb teret biztosít neki, és így egy-egy művének számos egyaránt érvényes interpretációja lehetséges. Nehéz olvasmány, Japánban mégis sokan olvassák Esterházyt. Annak ellenére, hogy nagyon is európai és nagyon kelet-európai egyszerre.

„Japánban három magyar írót ismernek igazán”

– mondta Hidasi Judit. – Molnár Ferencet, akinek A Pál utcai fiúk című könyve rendkívül népszerű, nemrég újra kiadták; Agota Kristof magyar származású svájci alkotót, akit egyebek mellett A nagy füzet című regénye tett ismertté; illetve Esterházy Pétert. Ami azért is nagy dolog, mert eleinte lehetetlennek tűnt japán nyelvre átültetni a munkáit – árulta el az Egy nő fordítója.

Felidézte, annak idején a Berlin Verlag német kiadó kereste meg egy japán fordítás ötletével, ám ő ezt kivitelezhetetlennek tartotta. Később kiderült, az Oszakai Egyetem magyar tanszékének professzor asszonya, Waseda Mika önszorgalomból már lefordította a szerző Hahn-Hahn grófnő pillantása című regényét, amely végül 2009-ben a japán–magyar kulturális évad tiszteletére meg is jelent. Ebben az évben Esterházy Pétert 2000 után ismét meghívták a távol-keleti országba. A pénteki bemutatón az ezen utazáson készült fotókat és videorészleteket is bemutattak.

Waseda Mika az Egy nő fordítását már nem vállalta magára, és nem akadt más, aki elvégezhette volna a feladatot, így a munkának végül Eschbach-Szabó Viktória állt neki egy doktorandusza segítségével. – Négy évig dolgoztunk rajta, és minden nyelvészeti ismeretünkre szükségünk volt, hogy lefordítsuk a könyvet. – A kötet fogadtatásáról szólva Hidasi Judit elárulta, a legnevesebb japán lapokban jelentek meg recenziók, ami nagy dolog, hiszen a szűk határidők és a feszített tempó miatt a szigetország kritikusai csak a legfontosabb könyveket veszik górcső alá.

Mint arról korábban beszámoltunk, Esterházy Péter a göteborgi könyvvásárra írt köszöntőjében adta az olvasók tudtára, hogy hasnyálmirigyrákkal küzd. Betegsége miatt nem vehetett részt a bemutatón, ám a szervezők felvételről megidézték a szerzőt. Az oszakai látogatása során felvett beszélgetésen az író elmondta, a nyelv a félreértés eszköze, és egy-egy regényt félreérteni nagyon mulatságos, hiszen a sok félreértésből megannyi érvényes olvasat születik.

Eschbach-Szabó Viktória zárásként felidézte, hogy a Japánban tett, említett utazás alkalmával ő kísérte Esterházyt, akit ámulatba ejtett az ország. Legjobban talán a kiotói pályaudvar nyűgözte le, ahol, mint megjegyezte, minden utazó boldognak látszott. Esterházy akkor megfogadta, ír egyszer egy olyan művet, amely a távol-keleti építészet e remekéhez fogható élményben részesíti az olvasót.