Milyen nyelve lehet a magánynak?

Kiss Noéminek új regénye jelent meg. Szerinte nincs megfelelő szókészletünk az erőszak elszenvedéséről beszélni.

„Nincs megfelelő szókészletünk, hogy az erőszak elszenvedéséről beszéljünk – fogalmazott Kiss Noémi. – Komolyan küzdöttem vele, hogy ráleljek a regény főhősének hangjára. Végül azt a stratégiát választottam, hogy a nő háromszor fog bele a történetébe, míg végül el tudja mondani. A regény elbeszélője egy kisvárosi tanár, Lívia, aki a 2000-es évek elejéről tekint vissza iskoláséveire. A története a hetvenes években kezdődik, és a rendszerváltás környékén zárul. Ebben az időszakban a meddőség és a bántalmazó házastársi kapcsolat ugyanúgy tabunak számított.”

„Nem a saját korosztályommal akartam számot vetni, mert arra nekem nincs rálátásom, csupán töredékeket érzékelek. Inkább a nagyszüleim és a szüleim világának szerettem volna emléket állítani. Az a furcsa kettősség járt a fejemben, hogy a rendszerváltás pozitív fordulata ellenére a sorsok, a tragédiák változatlanok maradtak” – mesélte.

Szabó Magda Az őz című regénye komoly inspirációt adott az íráshoz, árulta el Kiss Noémi. „Ő a regényében – Galgóczi Erzsébet mellett – talán elsőként jeleníti meg a női testen elkövetett nyers erőszakot, ám egyből fel is menti a tettest, cselekedeteiért a történelmi korszakot teszi felelőssé. Én szerettem volna érzékeltetni, hogy a személyes tragédiák függetlenedhetnek a történelmi-társadalmi változásoktól: az egyéni felelősség mindig megjelenik a krízishelyzetekben.”

A traumák ilyetén folyamatosságát jelzi, hogy a regényben felvetett témák jórészt a mai napig ugyanúgy tabunak számítanak. Az író előző, Ikeranya című könyvében saját történetét prózává formálva beszélt a meddőségről, a meddő nők kálváriájáról, ám mint mondta, ezt csak utólag tudta megtenni, a trauma lehetetlenné teszi, hogy az ember azonnal kibeszélje, hogy pontosan emlékezzen az eseményekre.

„Ilyen a tabuk természete; amíg benne voltam, én magam is túl törékeny voltam ahhoz, hogy írjak róla. A Sovány angyalokat az Ikeranya előtt kezdtem el. Meg akartam mutatni, milyen »tűszúrásokat« kap az a nő, akinek nem lehet gyereke. Később szerencsére nekünk sikerült, ikreink születtek, de amikor belekezdtem a regénybe, ez nem tűnt reálisnak.”

A regénybeli házasság megromlását a főhős, Lívia a meddőséggel (is) magyarázza meg magának. A gyermektelenséget komoly szégyen övezi, így Lívia sorsa magában rejti a tragédia lehetőségét, mesélte Kiss Noémi. Hozzátette, a gyermekszülés társadalmi elvárása a mai napig nem sokat változott. Hiába tekintünk a gyermekvállalásra manapság úgy, mint személyes döntésre, a szülés „kötelessége” ugyanúgy megjelenik. Sőt, ha lehet mondani, az emancipáció után még nehezebb döntések elé állítja a nőket. Németországban például a női emancipáció, a politikai feminizmus komoly hatással volt a gyermekvállalásra – magyarázta az író.

„Nem véletlenül jelentette ki Angela Merkel, hogy fiatal munkaerőre van szükségük, hiszen a társadalmuk öregedése nyilvánvaló folyamat. Ugyanakkor a gyerekvállalás szabadsága a nők alapvető emberi joga. Elképzelhetetlen volna számunkra másmilyen gondolkodás. Nehéz felmérni a szépirodalom társadalmi hatásait, de ahogy a szöveg rátapint bizonyos problémákra, segíthet az olvasóknak a személyes traumák feldolgozásában – fogalmazott Kiss Noémi. – Persze a lehetséges hatásra írás közben nem gondoltam. Egy nő elszigetelődését, a magány megjelenítését tartottam szem előtt. Azt, hogy miként lehet megragadni az elidegenülés kényszerítő erőit, hogyan lehet feldolgozni, és még inkább, miként lehet elbeszélni azt: milyen nyelve lehet a magánynak egy olyan környezetben, ahol nem elfogadók az emberek. Ahol a saját családtagok is bántalmazóvá válnak.”

A szavak problémája más szinten is felbukkan a regényben. A narrátor férje, Öcsi élsportoló, ami szintén jelentőséggel bír. Kiss Noémi a sportot a személyes érintettség mellett azért emelte be a szövegbe, mert mélyen áthatja a magyar társadalmat

„Versenyszerűen úsztam, a családom szinte minden tagja sportolt, és többnyire a sport határozta meg a családi beszélgetéseket is; a szocializmusban ez még inkább így volt, szabadulást jelentett. Pedig a sportban csak a kiváló eredmény számít, nincs mentség. Ez a mentalitás össztársadalmilag is jól érzékelhető: ha valaki eltér az elvárttól, az kiesik, annak nem terem babér. Ugyanakkor a mindennapokban megjelenik a kifogások kultúrája is, így a keménység és az engedékenység játéka határozza meg az egymáshoz való viszonyainkat.”

Minden bántalmazó kapcsolat szavakkal kezdődik – mutatott rá a szerző. Ártatlannak tűnő megjegyzésekkel, amelyek először csak horzsolásnyi fájdalmat okoznak, ám aztán elvezetnek a komoly fizikai erőszakhoz. Az író elmondta, rengeteg párbeszédet hallgatott végig a legkülönfélébb regiszterekből, és ezeket beépítette a szövegbe: szülei nemzedékének fordulatait ugyanúgy felhasználta, mint a kórházban mellette fekvő anyák és családtagjaik beszélgetését. „Igyekeztem tetten érni azokat a nyelvi elemeket, amelyek anélkül, hogy észrevennénk, agressziót rejtenek magukban.”

Kiss Noémi rámutatott, hogy a családon belüli erőszak jogi kategóriaként létezik, így a jog nyelvén elbeszélhető, és az utóbbi időben a média is számos esetben foglalkozott a témával, megteremtve az erőszak sajtónyelvét, de a hétköznapokban mindez kibeszélhetetlen.

A regény egyik forrása egy holland riportkötet volt, amelyben a családon belüli erőszak olyan elszenvedői szólaltak meg, akik a folyamatos bántalmazásból nem láttak más kivezető utat, csak a gyilkosságot. „A másik fontos forrásom Morvai Krisztinának a családon belüli erőszak témáját feldolgozó könyve, a Terror a családban volt. Különös és dühítő, hogy a szerző ma egy olyan párt prominens európai képviselője lett, amely számára az általa korábban felvetett problémák teljesen láthatatlanok” – fogalmazott a szerző.

A „nőirodalom” kapcsán Kiss Noémi hangsúlyozta, hogy a művészet elsősorban autonóm, nincs neme. Jelen van természetesen a magyar irodalomban a feminizmus, méghozzá nagyon magas színvonalon, de egészen másként jelenik meg, mint Nyugat-Európában vagy Észak-Amerikában, hiszen más a történelmi kontextusa, és még mindig friss fejlemény a női írók elismerésért folytatott küzdelme is.

Ezért is lenne nagy falat elmagyarázni mondjuk egy New York-i aktivista női írónak, amilyen például Masha Gessen – aki Göteborgban a magyar kormány menekültpolitikája mellett a magyar irodalmat, a jelen lévő írókat is bírálta –, hogy nálunk politika és irodalom összefonódásának milyen keskeny útjai vannak, merre vezetnek, és ha elindul ezen az úton, hová fog kilyukadni.

Bár az irodalomban és a művészetekben erősen tetten érhető, a politikai feminizmus hazai mozgalma sajnos nem tud jelentőssé válni, mert egyszerűen a parlamenten kívül reked, ahol továbbra is a nőket igencsak mellőző, férfias politikai harc és nyelvezet a jellemző – mondta Kiss Noémi. A társadalompolitikai problémák igen hamar lekerülnek az asztalról.

Az író elárulta, hogy lelkileg és fizikailag is megviselte a Sovány angyalok elkészítése, így megfogadta, egy darabig egyáltalán nem ír. „De az elhatározásom nem tartott sokáig. Felkérést kaptam egy gyerekeknek szóló hangjátékra, amelyből könyv is készül. Egy kisebb gyereknek szóló Budapest-kalauz befejezésénél járok éppen.” Kiss Noémi zárásként elmondta még, ezen a héten a világ legnagyobb könyvszakmai találkozóján, a Frankfurti Könyvvásáron Tóth Krisztina, Dragomán György és Gárdos Péter társaságában képviseli hazánkat.