Szvetlana Alekszijevics kapta a 2015-ös irodalmi Nobel-díjat

A fehérorosz író, újságíró, Szvetlana Alekszijevics kapta az idei irodalmi Nobel-díjat.

Ez a regény lett Az utópia hangjai című, ötkötetes regényciklusának első része. Később műveiben feldolgozta az 1979–1989-es afganisztáni háborút – ez a könyve magyarul Fiúk cinkkoporsóban címmel jelent meg –, valamint a csernobili katasztrófát is. A köteteihez több száz mélyinterjút készített háborús veteránokkal, az elesett katonák hozzátartozóival; illetve az atomkatasztrófa túlélőivel.

Az ötödik, magyarul nemsokára megjelenő kötetben a kommunizmus bukását és a Szovjetunió szétesését örökíti meg. Ebben a kötetben már néhány, ma már kevésbé ismert politikus és újságíró is szerepet kap az 1991-es puccs kapcsán, nagyrészt azonban hétköznapi emberek beszámolóiból áll. „A regényben nagy feszültséget okoz a Szovjetunióról való kétféle gondolkodás találkozása. A megszólalók nagyjából fele hátborzongató történeteket mesél a folyamatos rettegésről, az örömtelen életről, amelyet a szovjet emberek éltek. A másik fele nosztalgiával emlékezik, és nem tudja kiheverni a nagy eszme és a nagy birodalom bukását. Szvetlana Alekszijevics maga is bevallja, hogy számos reflextől, ösztöntől, ideológiai sémától ő maga sem tud megszabadulni” – mondta lapunknak M. Nagy Miklós, az Alekszijevics műveit magyarul megjelentető Európa Könyvkiadó igazgatója, az orosz irodalom szakértője.

„A regény arról is szól, hogy milyen világhoz vezetett ez az összeomlás: olyanhoz, amelyben még mindig homo sovieticusok alakítják az emberek életét, a politikát, és a társadalom egy része ezt elfogadja, hiszen maga is ezek között a minták között szocializálódott.” M. Nagy ugyanakkor azt is hozzátette: ideológiai célt nem lehet felfedezni a művekben. Alekszijevics szerinte a kor leghűségesebb krónikása kíván lenni; nála mindig történetekről van szó és soha nem ideológiáról.

Alekszijevics a rendszerváltás után a fehéroroszországi diktatúra kialakulásával ismét ellenzékivé vált, tíz évig nem is lakhatott hazájában, könyveit betiltották. 2010-ben visszaköltözhetett Minszkbe, de a munkái továbbra is indexen vannak és csak Oroszországból behozott csempészáruként hozzáférhetők.

1999-ben Herder-díjjal ismerték el munkásságát, 2013-ban pedig megkapta a német könyvkiadók és könyvkereskedők egyesülésének Békedíját, az egyik legjelentősebb civil kulturális díjat. Alekszijevics az SVT svéd televíziónak a Nobel-díjról azt mondta: fantasztikus és nagy megtiszteltetés, hogy olyan nagy írók társaságába kerül, mint Borisz Paszternak. Később Minszkben tartott sajtótájékoztatóján arról beszélt: a belorusz kultúra, és „örökké présben őrlődő kis hazája”, Fehéroroszország számára is elismerés az irodalmi Nobel-díj. Az ellenzéki író ugyanakkor azt is mondta, nem szabad engedményeket tenni a totalitárius hatalomnak.

Arról is beszélt, hogy szereti az orosz világot, „a jót és a humanistát” – az eltűnőben lévő balettet, a zenét és az irodalmat –, de ki nem állhatja „Sztálin és Putyin Oroszországát”, amelyben a lakosok „86 százaléka örül, hogy emberek halnak meg Kelet-Ukrajnában, nevet az ukránokon, és azt hiszi, hogy erővel mindent meg lehet oldani.”