Optimista volt Horthy, de '56 bukása után megtört

Megteltek a közönség sorai Horthy Miklósné nemrég előkerült naplójának bemutatóján Budapesten.

A kötetet szerkesztő Bern Andrea szerint a napló leglényegesebb információja a hallgatás, szerinte „mindig volt olyan, akitől a naplóíró tarthatott”. Kifejtette, egy idő után a család szerzett külföldön rádiót is, innentől pedig értesült a külvilág történéseiről, de ez sincs benne a naplóban, ahogy Szálasi Ferenc neve is csak egyszer, Horthy amerikai vizsgálati fogsága alatt kerül említésre. Sőt, Bárdossy neve sem szerepel, pedig Bern elmondása szerint az egész Bárdossy-per sokkolóan hatott a családra. „Nagyon személyes naplóról van szó, úgy érezzük olvasása közben, hogy bekerülünk a család belső körébe.”

Zeidler Miklós történész csalódott is kicsit, mint mondta, három hete kapta csak meg a napló szövegét ő is, és az első oldalaktól várta, mit fog írni Horthy Miklósné a világpolitikai helyzetről, de „erről édeskevés szó esik”. Zeidler szerint nem egy vallomásos szövegről van szó, nem volt igazán őszinte Horthyné a naplójához, és „a sokkélmény miatt gondolhatta, hogy új bizalmasa lesz a füzet képében”. 1945 májusától pedig levélfolyamként szolgál a könyv, Horthyné azt remélhette, hogy írásait el tudja juttatni a fogságban lévő férjéhez. „Néha érződik is a megszólítás a szövegben, és a végén még egy szerelemvallás is található, ekkor hall biztos hírt arról Horthyné, hogy ifj. Horthy Miklós, akit szintén elhurcoltak, életben van.” Zeidler szerint ugyanakkor hasonlít Edelsheim-Gyulai szövegére a napló abban, hogy ugyanaz az érzelmesség, férfiakra való koncentrálás jellemző rá.

„Jajj, visszajött az Istvánka”

Horthy István Sharif a korai évei kapcsán elmondta: bár csak három és fél éves volt, mikor elvitték Magyarországról (1941 januárjában született), élénken emlékszik ezekre az évekre. Mikor 1989-ben, a kommunizmus bukása után először visszatért, az emlékei alapján kereste meg egykori otthonukat a Várban, és elmondása szerint meg is találta az alapján, hogy akkoriban miket látott ablakából kinézve. De Kenderesen is mintha pár nappal korábban ment volna el: negyven év után hazatért, és elmondása szerint mindenki a nyakába ugrott, hogy „jajj, az Istvánka visszajött”.

Nagyapjáról is beszélt az előszó jegyzője: utoljára 1956 karácsonyán találkozott vele, „csak azt vettem észre rajta, hogy borzasztóan megöregedett. Sosem láttam korábban olyan rosszkedvűnek, nem értette meg, hogy mi történt”. Korábban pedig szerinte mindig is optimista volt Horthy Miklós, és Bern is arról beszélt, hogy ez látszik egy most előkerült, Horthy és Kállay közt lefolytatott levelezésben is. Az ’56-os forradalom alatt időnként naponta is üzentek egymásnak, és a forradalmi eseményeket tárgyalták lelkesen.

Kedd, augusztus 21.

„Nagyon csúnya ez a világ, és a jövő kilátásai sem jobbak. München borzasztóan néz ki, egész városrészek állnak romokban, ép házat nem láttam, mert ha bombát nem is kapott, de a légnyomástól betört ablakok, lehullott vakolat. Ez a látvány szemléltetően tárta az ember elé az egész világ helyzetét, mert így fekszik romokban minden. Az egyéni biztonság, a családi élet, az erkölcsök. Minden, ami szép az életben, minden, amiért szép és érdemes élni. El sem tudom képzelni, hogy lehet ebből feltámadás.”

Nemcsak ez a levelezés vár még kiadásra, Bern szerint van egy levélformátumban írt naplója Edelsheim-Gyulai Ilonának is, hatalmas levelezésmennyiség maradt fenn. Zeidler szerint Ilona visszaemlékezései bizonyos pontokon jóval gazdagabbak is, mint anyósáé, már csak ezért is lehet várni ezek kiadását is. A most kiadott napló létezéséről Bernnek volt sejtése korábban is, hisz Edelsheim-Gyulai Ilona könyvében szerepelnek ebből részletek, a hagyatékkal pedig 2014 májusában kezdett foglalkozni. A napló megtalálása kalandosnak bizonyult: „Istvánék dél-angliai házának garázsában állt a hagyaték, és egy törött virágállványt félretolva találtam rá a »naplók« feliratú dobozra.”