Életének 88. évében elhunyt Juhász Ferenc kétszeres Kossuth-díjas, József Attila-díjas költő, a Nemzet Művésze – tudatta lánya, Juhász Anna a távirati irodával. A költő otthonában, lányai és felesége körében halt meg szerda éjjel, kevéssel éjfél előtt.
Juhász Anna felidézte, apja a betegsége miatt egy ideje nem beszélt, de a halála előtti napon megszólalt, és annyit mondott: Tóth Árpád. „Elképesztő dolog, hogy egy embernek, akiben már alig van élet, akkor is az jár a fejében, ami ő volt: a költészet” – fogalmazott Juhász Ferenc lánya.
Valóban, Juhász Ferenc maga volt a költészet. Ha a magyar líráról szólunk, valamelyest mindig Juhász Ferencről is beszélünk, e kettő nem létezhet egymás nélkül. Esterházy Péter két éve, a költő 85. születésnapi ünnepi estjén mesélte, hogy mikor egy fellépésén észrevette az idős Juhász Ferencet, úgy érezte, személyében maga a Költészet tette tiszteletét. Vasy Géza irodalomtörténész ugyanezen az esten úgy fogalmazott: a költőt az egész magyarság nevében illeti meg a méltatás, és nevével száz év múlva is foglalkozni fogunk. Juhász Ferenc művészete eszerint évszázadokat fog át már most, a gyász pillanatában is.
A költő 1928-ban született a Budapest környéki magyar–sváb faluban, Bián. Elemi iskoláit a településen végezte, polgáriba Bicskén járt, a fővárosban érettségizett. Mint egy interjúban felidézte, öccse, Juhász Gyula, aki később híres történész lett, gimnáziumba járhatott, ő nem, mivel a szüleinek nem volt pénze még egy logarlécre. Maradt a kereskedelmi iskola.
1946-ban a Pázmány Péter Tudományegyetem szanszkrit–magyar szakára iratkozott be, de tanulmányait megszakította. Gyári munkásként dolgozott, majd a budapesti József Attila Népi Kollégium tagja, és folytatta tanulmányait. Első verseskötete, A szárnyas csikó 1949-ben jelent meg, ugyanebben az évben Baumgarten-díjat kapott. 1951-ben az Apám című elbeszélő költeményéért Kossuth-díjjal jutalmazták. 1951-től ’74-ig a Szépirodalmi Könyvkiadó szerkesztőjeként dolgozott. 1946-tól tíz éven át a Magyar Kommunista Párt, majd a Magyar Dolgozók Pártja tagja volt.
Az ötvenes évek elején költészete politikai támadások tárgya lett, ám ez az évtized hozta meg az igazán nagy műveket is. 1954-ben jelent meg korszakos eposza, A tékozló ország, egy évre rá pedig az Új Hangban a Szarvassá változott fiú – Szarvas-ének címen.
Juhász Ferenc pályáját végigkísérték az utazások. Eljutott Angliába, Franciaországba, Bécsbe, de járt a Szovjetunióban, Bulgáriában, Varsóban, Zágrábban. Később Madridba, Hollandiába és Izraelbe is meghívták, és Indiában is részt vett egy költőtalálkozón.
1973-ban újabb Kossuth-díjat kapott, a hetvenes évek közepén Nobel-díjra terjesztik fel, kötetei – 1965-ig tartó szilenciumot követően – folyamatosan jelentek meg, ’78 és ’80 között kiadták összes verseinek gyűjteményét. Legutóbbi kötete az idei Ünnepi Könyvhétre jelent meg 2007 óta írt versprózáiból A végtelen tükre címmel. Verseit angolra, németre, finnre, svédre, olaszra, franciára, bolgárra és héberre is lefordították.
Munkásságáért több rangos elismerést kapott: a József Attila-díjjal 1950-ben, a Kossuth-díjjal 1951-ben és 1973-ban tüntették ki, 1991-ben megkapta a Művészeti Alap Nagydíját. Kitüntették a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével és a Prima Primissima Díjjal is, tavaly pedig beválasztották a Nemzet Művészei közé.
Juhász Ferenc a határhelyzetek költője – írta róla monográfusa, Bodnár György. Faluja, családja kétnemzetiségű, költőként egy korforduló szülötte. Versei elszakadnak az örökölt népies eszményektől, de szétfeszítik a neoavantgárd és a posztmodern kereteit is. Szegénységből emelkedett fel, nem elégedett meg a maga szűkebb világának kifejezésével, egyetemességre, kozmikus látásra vágyott.
Réz Pál irodalmár idén megjelent könyvében így emlékezik a költőre: „Ő volt a csillagszemű juhász, aki mindent tudott, mindent olvasott, sokkal többet, mint én. (...) Hihetetlen báj volt benne, jóság, kedvesség.” Spiró György író a távirati irodának hangsúlyozta: Juhász Ferenc volt a legnagyobb élő magyar költő, akinek az 1950-es 60-as években írt versei Vörösmarty Mihály, Ady Endre, József Attila alkotásaihoz mérhetők. A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése közleménye szerint, a költő életműve a 20. századi magyar irodalom időtálló értéke, kitörölhetetlen fejezete.
Juhász Ferenc költészetének elválaszthatatlan része volt a halállal való szembenézés. A tékozló ország című eposzában az ember tudatában találta meg a lét abszurditásának cáfolatát – írja monográfusa. A halál csak akkor pusztulás, ha megadás. Az értelmes halál a lét kiegészülése.
„Ó, ember, a hitedet ne veszítsd el, őrizd meg a lélek nagy hitét! / Ki volna nálad nagyobb, nem lehetsz vágytalan, ne tűrd a szenvedést. / Ha kell, hát százszor újrakezdjük, vállalva ezt a legszebb küldetést, / mert a szabadság a legtöbb, amit adhat önmagának az emberiség!”
