„A gulág sokak szemében nem is tűnt drámainak”

Peter Juscák szlovák író több száz interjút készített a túlélőkkel, ebből írt megrázó regényt.

Annak idején Peter Juscák egyszerűen azért kezdte el felvenni az interjúkat, mert senki nem foglalkozott ezzel a témával. „Hirtelen rengeteg dologról kellett beszélni a rendszerváltás után, nagyon sok téma volt a kommunizmussal kapcsolatban: politikai foglyok, uránbányákba hurcolt rabok, emigránsok, az ötvenes évek áldozatai az Oroszországba hurcoltak sorsa valahogy nem tűnt az emberek szemében annyira drámainak. Az volt erről a felfogás, hogy dolgozni mentek oda.”

Juscák nagyon sok riportot jelentetett meg a témáról, aztán a Szlovák Rádió számára is készített interjúkat. Hihetetlen történeteket hallott: volt olyan, aki tíz évig a családjának sem beszélt arról, hogy őt a koncentrációs táborból való hazatérés után egyenesen a gulágra küldték. Volt olyan is, aki minden további nélkül elmesélte, hogyan ásott tizennyolc évesen sírt kétszáz tífuszban meghalt fogolynak. Juscák kutatásait nagy érdeklődés fogadta Szlovákiában, és jóval később dokumentumfilmek is készültek az elhurcolt emberekről.

„Számomra nagyon kellemetlen volt a gondolat, hogy a szlovák olvasó ilyen szörnyűségekről ne tudjon. Sosem akartam dokumentarista művet írni, de valakinek meg kellett csinálni. Oda kellett adni az olvasóknak ezt a több ezer történetet, és a tudomásárukra hozni, hogy ilyesmi létezett” – mondja az író. Egyszerű nyelvi formát választott ehhez, nem vitt bele nyelvi kísérletezést, mert azt szeretné, hogy olyanok is elolvassák, akiket csak a sztori érdekel. Szerinte bizonyos történeteket fontos regény formában megírni, hogy eljusson az olvasókhoz, még akkor is, ha az irodalomkritika nem mindig tartja ezt helyes útnak. „Hiszem, hogy ezek a nők megérdemlik, hogy valaki elmesélje az ő krónikájukat. Amikor Irina hazatért, a szörnyű évek után a közösségben elítélték azért, hogy a lágerben gyermeke született. Az olyan ember, aki meg merte tenni, hogy ítélkezzen egy ilyen nő felett, semmit sem tud az életről. Ezért fontos, hogy létrejöjjenek ilyen könyvek.”

Regényében inkább a nők túlélésbe vetett hitét akarta hangsúlyozni, mint a tragédiát. Azt, hogy milyen keményen küzdenek, hogy megőrizzék az emberi és a női méltóságukat. „A cselekménynek nemzetközi vonatkozása is van: Szlovákiából, Lengyelországból, Magyarországról és Ukrajnából elhurcolt nőkről van szó. Tehát arról is szól, hogy az egyes nemzetek hogyan tudtak együtt, közösen túlélni; a főellenség pedig maga az az abszurd helyzet volt, amelyben éltek.”