Boldogság

Hegyi Zoltán írása.

Mindennek már egy éve is. Most meg nézi a viperát, és jól elvannak. Kölcsönösen el vannak bűvölve, az a helyzet. Egyébként meg a reggeli rituális üvöltés szokássá vált, a farkas egyre közelebbről válaszolt, aztán fel is bukkant. Kitüntetett pillanat, beégett és megmaradt. Lefesthető. Néha leballag a faluba tojásért, lisztért, ilyenekért, meg a kocsmába a hírekért, néha jönnek hozzá, és vesznek egy képet. Hoznak is ezt-azt, vásznat, festéket, kocsonyát. Az van még, hogy rengeteg a gomba, és ez jó, mert a személyes szükségleten túl kiváló cserealap is a tetejébe. A farkason kívül és túl akad még róka és hiúz is. És nyúlözön, őzek és szarvasok garmada. Valamint tündérek rogyásig. A tisztáson és a patak partján is rajtakapta már őket tánc és fürdőzés közben. Egy kis leskelődés még nem a világ. A képein ragyognak ezek a tündérek, a hajuk szivárvány, ha akarnak, nárciszok között hemperegnek. Megáll most, mosolyog, csak úgy a bajusza alatt, pedig nincs is neki. Az elévülhetetlen révülés szabadgyakorlata. A boldogság, vagy mi a szösz, ahogy rátapad.