A harminchatodik emeleti garzonlakás teraszán állok. A látvány lenyűgöz. Az egész város fényárban úszik. Álmomban sem gondoltam volna, hogy egyszer kinyílik előttem az Ezeregyéjszaka meséinek könyve, és csak ki kell nyitnom a számat. Abrakadabra, suttogom, és már benne is vagyok a történetben. Szemlélőként. Lent, a tizenhat sávos úton ezernyi apró fény húz maga után színesen foszforeszkáló csíkot. Arany drótháló csipkézi be a várost, körbeszövi, mint Csipkerózsikát a rózsainda. Innen se ki, se be nem jöhet senki. Csak ha áttöri a bozótot machetével, azaz életét kockáztatva átvág a halálos sivatagon.
A szemközti ház, úgy tűnik, olyan közel van, hogy ha kinyúlok, megérinthetem. De ez csak a látszat. Itt nem divat a függöny. Csak úgy simán bebámulhatunk egymás lakásába, nézhetjük, ahogyan meztelenül téblábol a másik a nappalijában. Mert meleg van. Finom, balzsamos meleg. A ruha lekívánkozik az emberről. Végre! A napi robot után ledobhatja a kiskosztümöt meg az öltönyt, mert ebben a negyedben céges nők és férfiak bérelnek lakást. Expatok, így hívják őket. Otthon hagytak mindent és mindenkit, aki fontos: családot, szülőt, nagyszülőt, barátokat. Elindultak világot látni. Olyan mesés dolgok történnek itt velük, amilyenek otthon nem. És az okosabbak nem felejtik el, hogy ez egy szigorúan ideiglenes állapot.
Ahogy tovább leselkedem, látom, hogy a lakások berendezése szinte mindenhol ugyanaz: könnyű, praktikus, egyszerű bútorok. Semmi édes-nemes kacat. Ide nem kellenek emlékek, Dubajban nincs múlt, csak jelen. Semmi szegecselés a falba, mert ha lejár a szerződés, és költözni kell, akkor lehet festetni. A tulaj csak ugyanabban az állapotban veszi át a lakást, ahogyan bérbe adta. Tiszta sor. Szigorú szerződés szabályoz mindent. Vitának nincs helye. Sukran.
De egyvalamit nem értek. A házak ablakaiban alig látok fényt. Pedig az éjszakának az a korai szakasza van, amikor elvileg mindenkinek otthon kellene lennie. Aztán a fejemhez kapok. Én botor! Kiment a fejemből. Hát itt bál van! Minden este bál van. Oda rohan lenn az a sok ember. Úton vannak. Miért nem pihennek? Miért nem bámulnak ki a gyönyörű éjszakába, mint én? Hát azért, mert már bámultak eleget, unják. Egy, két, három, maximum tíz évre jön ide dolgozni mindenki. Érzem, ez az a hely, ahol az ember késztetést érez arra, hogy mindennap élete minden területén kihozza magából a maximumot. A maximális élvezetet.
Van egy alapzaj, zsong-bong az egész város. Csukott szemmel hallgatom. Olyan, mintha egy m betűt a víz alatt hangoztatna több millió ember, a tenger átvenné a rezgést, és rálehelné a levegőre. Mmm, hangzik a csillagokig felérő kozmikus melódia, mmm, mmese, gyere velünk, meglásd, mesés lesz. És gondolatban ráülök a varázsszőnyegre, ha már Dubajban vagyok, miért is mondanék nemet. Száll velem a fantasztikusan szőtt szőnyeg, letesz a földre, egyenesen egy nagy fehér autó nyitott ajtaja elé. Beszállok. A sofőr gázt ad. És megyünk. De hova is? Hát az Ezeregyéjszaka varázslatos helyszíneire egyéjszakás kalandok után nézni. Mert, ahogy vendéglátóm meséli a teraszon, itt nagyon nehéz tartalmas párkapcsolatot találni. Szinte lehetetlen.
Utastársaim szinte egytől egyig nők. Napközben unalmas pepita kiskosztümben ültek az irodában. Aztán hazaérve a Hamupipőkékből hercegnők lesznek. Kibontják a dióból az arany- és ezüstruháikat, flitteres sálat dobnak a nyakukba, platform cipellőcskét a lábukra, és irány a ladies night. A bál egy szuper szálloda halljában van. Zsetonfélét nyújtanak felénk. Persze rögtön kiszúrnak, nem vagyok klubtag. A fenébe is! Mehetek vissza az erkélyre, pedig azt hittem, megúszom. De nem. Dubajban senki semmit nem úszik meg. Itt nincsenek kiskapuk, csak nagykapuk. Kemény világ ez.
A hercegnők sört, bort, koktélt, üdítőt és finger foodot kapnak a zsetonért. Mosolyognak, szépen megköszönik, sukran. És ha bolond szerencséjük van, az arab herceg megtalálja és utánuk viszi a platform cipellőcskéjüket, amelyet kapatosan sántikálva valahol ottfelejtettek.
Lenézek a csinos kis teraszra. Három tő paradicsom látszik a sarokban. Ezek itt a harminchatodik emeleten biztos nem fognak termést hozni. Nem tudom, miért, de nem. Valahogy ellenkezne a biológia törvényeivel. Dubaj egy mesevilág. Itt nem hoz termést a paradicsom.
