Sütő András költői sorait idézi a kötet bevezetője: „Megérkezett anyám sírása. Hangtalan őszi eső a Mezőség törött ablakán.” S valóban: ahogyan Ablonczy Bálint írja, Kallós Zoltánt mindig ezek a „hangtalan őszi esőt” síró emberek érdekelték. Az ő meséiket, balladáikat, muzsikájukat hallgatta, gyűjtötte egy életen keresztül, s miközben olyan értékeket mentett meg a pusztulástól, amelyek egyetemes mércével mérhetők, megmutatta, megmutatja azt is, hogyan élnek, éreznek, szeretnek, megmutatja keserűségüket, bánatukat, gyászukat éppen úgy, mint örömeiket, vidámságukat, reményeiket.
A kötet vége felé is egy Sütő-idézet olvasható: „A történelem, bármennyire is a tömegek műve, egy-egy kiemelkedő személyiség karján sétál be az emlékezet házába.” A szöveg melletti fényképen Kallós Zoltán látható, a nevét viselő válaszúti múzeum kalotaszegi termében: egy festett lócán ül, a magyar népviselet talán legszebb emlékei közé tartozó ruhadarabokat szemléli, vagy éppen elmerül emlékei között.
Korniss Péter és Ablonczy Bálint közös munkájának, születésnapi köszöntőjének talán éppen ez a kettősség a legnagyobb érdeme: úgy mutatják be az ünnepeltet, hogy egyszerre idézik fel a múltat, Kallós Zoltán életét, kutatói munkásságát, hogy közben újra és újra a jelen idővel is szembesítenek. Ablonczy Bálint interjúja számos izgalmas adalékkal gazdagítja ismereteinket Kallós Zoltán pályájáról, legalábbis ami a család történetét, a gyermek- és ifjúkort, az indulás időszakát, illetve a csángóknál végzett gyűjtőmunkát, valamint a rendszerváltás utáni évtizedeket illeti – kár, hogy a hetvenes-nyolcvanas évek munkásságáról kevés szó esik a szövegben.
Ez az az időszak viszont, amelynek eseményeit Korniss Péter felvételei talán a leggazdagabban dokumentálják. A fotográfus, aki a maga területén szintén úttörő jelentőségű munkát végzett, hiszen a hatvanas-hetvenes évek fordulóján az ő képeinek köszönhetően ismerhettük meg a „másik Erdélyt”, az elsüllyedtnek hitt népi világot, elpusztultnak vélt néprajzi értékeket, s ezen túl egy egész közösség életét. A hetvenes évek elején ismerkedett meg a néprajztudóssal, s munkakapcsolatuk, sőt barátságuk azóta is töretlen.
Az album legkorábbi felvételei 1971-ben születtek megismerkedésük helyszínén, Széken, az emberi élet és a közösség legfontosabb alkalmaikor: az egyik képen Kallós Zoltán lakodalmas menetet kísér, a másikon halottat búcsúztatnak a ravatalos háznál.
A következő években Korniss újra és újra visszatért Székre, a látogatások egyik szép dokumentuma az az 1972-es kép, amely Kallóst Csoóri Sándor társaságában ábrázolja gyűjtés közben Juhos Mányi házában, de a fotográfus már ebben az évben eljutott Válaszútra is, ahol a kötet egyik legszebb képsorozatát készítette a beteg Kalló Mártonné Fodor Rebi énekét szalagra vevő Kallós Zoltánról.
A hetvenes évek elején születtek az első moldvai felvételek is Lészpeden, részben a gyűjtő és adatközlői találkozásáról, részben a moldvai magyarság mindennapjairól és ünnepeiről, a még élő népviseletről, hagyományos mesterségekről.
A bevezető és az Élő történelem című fejezet után ezek a képek képezik az album első nagy egységét, amelyet – az anyagot Kallós Zoltán munkásságának helyszínei alapján tagolva – a Gyimes, Máramaros, Székelyföld, Mezőség, Kalotaszeg című fejezetek követnek. Egyszerre érzékeltetik a néprajztudós gyűjtői érdeklődésének változásait, Korniss Péter Erdélyhez kötődő fotográfusi tevékenységének sokszínűségét, valamint az erdélyi magyarság (és nem egy esetben románság) életének, folklórjának, népművészetének – ahogyan a kötet címe mondja, Kallós Zoltán világának – a gazdagságát.
(Ablonczy Bálint – Korniss Péter: Kallós Zoltán világa, Helikon Kiadó, 2016, 199 oldal, 7999 forint.)
