Két író megy a futballstadionban. Megszólal az egyik: Ha lefordítják és kiadják a könyvemet, akkor itt akarom aláírni a szerződést, legalább egy kicsit hadd érezzem, milyen lehet Lewandowskinak lenni. A másik visszakérdez: Ki az a Lewandowski?
Két író megy a futballstadionban. Sosem jártak még ilyen modern sportlétesítményben, és talán életükben nem jutott eszükbe, hogy egy külföldi könyvvásár (Warszawskie Targi Ksiazki) vendégeiként meglepődve kell tapasztalniuk, hogy a helyzet súlyos ugyan, de egyáltalán nem aggasztó. Mert a tér levegős, és van abban valami pozitívan bizarr, hogy egy futballstadionban rendeznek nemzetközi könyvvásárt, bár az nyilván senkinek sem jut eszébe, hogy ki kellene próbálni a stadionfelolvasást is.
Mennek, aztán megállnak az egyik stand mellett, csinálnak egy szelfit, amin végül nem is a könyvvásár, hanem az látszik, hogy a futballszentély piros-fehérben (bikolor!) pompázik, és ők ketten ebben a bikolor pompázatban vigyorognak.
Két író megy a futballstadionban, és találkoznak a kiadójuk vezetőjével. Megszólal a kiadóvezető: Ennél rettenetesebbet nem tudok elképzelni. A két író erre azt mondja: Nekünk tetszik, csinálsz velünk egy szelfit?
Nem csinál, ezért a két író inkább tovább sétál a futballstadionban, és fogalmuk sincs semmiről a hatalmas építménnyel kapcsolatban, mert azt hitték, biztosan valahol a stadion mellett lesz a vásár. De nem. Megnézik a Wikipédiát. Nemzeti Stadion (Stadion Narodowy) a neve, Varsóban van, 58 500 ember fér el benne, és 2011 novemberében adták át a 2012-es labdarúgó-Európa-bajnokság egyik helyszíneként. A két író ekkor a futballstadion karéját már félig megkerülte, és arról beszélget, hogy mindez éppen négy évvel azelőtt történt, hogy az Orbán-kormány Lengyelországban is megnyerte a választásokat, és a magyarországi tapasztalatok alapján nekikezdett a stadionépítéseknek ott is.
A két író végül megkerüli a stadion másik karéját is, és ráébred, hogy alattuk és fölöttük is vannak még karéjok, azokon is végig kellene menni, mert annyi itt a könyv, mint a lelátón az ülőhely, ahová egyébként akkor, a könyvvásár elején nem szabadott ülni, de ez a könyvvásár végére már megváltozott, sőt a leterített gyepre is leengedték a látogatókat.
A két író megáll a futballstadionban, és a behúzott tető alatt, a hatalmas kivetítőn meglátják a magyar Balog Zoltán emberierőforrás-minisztert és a lengyel Balog Zoltán emberierőforrás-minisztert, amint éppen megnyitják a magyar díszvendégséggel megspékelt Varsói Nemzetközi Könyvvásárt (Polak, Wegier, dwa bratanki, i do szabli, i do szklanki). És ekkor az egyik író megkérdezi: Vajon az jár most a magyar Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter fejében, hogy miként nézne ki a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál az új Fradi-stadionban? A másik író erre azt feleli: Igen.
Két író megy a futballstadionban. Az egyik szeretne elmesélni egy viccet, de csak Lewandowski jut eszébe, akivel egész Varsót teleplakátolták, mintha ő volna egy személyben az Európa-bajnokságra készülő lengyel válogatott, és mintha ő volna egy személyben ez a stadion is, ez a bikolor hatalmasság, amelyben néhány napra azért mégiscsak átvették a könyvek az uralmat, és még vénaszkenner sem kellett hozzá. Igaz, görögtüzet sem gyújtottak, amikor a két író először belépett a stadionba.
A vicc helyett végül az egyik író csak annyit mond: A magyar könyvvásárt a Fradi-stadionban elképzelni, azért viccnek elég durva. De jó egy kicsit Lewandowskinak lenni.
