– Hány mesét tud?
– Több százat. Tizennégy évesen kezdtem el gyűjteni a történeteket. Akkoriban vadromantikus kelta korszakomat éltem, szinte kívülről fújtam az ír mitologikus mese- és hőstörténet-gyűjteményt, az Istenek és harcosokat, és bárd szerettem volna lenni, még azt is kinyomoztam, hány történetet kellett tudnia egy hivatásos vándorénekesnek.
– Aztán rájött, hogy bárdok – márpedig – nincsenek?
– Nem egészen, ugyanis később kiderült, hogy bárdok is vannak még – a mesemondás egyik válfajaként ma is sokan űzik ezt a műfajt. Ám azt, hogy a mesemondás hivatás is lehet, gimnazistaként még nem tudtam. Érettségi után az ELTE régész szakára iratkoztam be. Másodéves voltam, amikor a világhálót böngészve rábukkantam az ISC, a Nemzetközi Mesemondó Központ honlapjára. Ekkor vált világossá számomra, hogy mesemondói foglalkozás igenis létezik. Beiratkoztam a Kelet-tennesseei Állami Egyetem mesemondás szakára. Jelenleg a doktori munkámat írom.
– Amikor külföldi közönségnek mesél, hogyan fordítja le azt, hogy Hétszűnyű Kapanyányimonyók?
– Nem szoktam lefordítani. Kapanyányimonyókot akkor is kedveli a közönség, ha lefordíthatatlan. De a legfontosabb az, hogy a magyar meséket nagyon szeretik külföldön. Egzotikusnak, meglepőnek tartják őket, talán azért is, mert nagyon kevés magyar népmesét, mondát fordítottak le világnyelvekre. A Fehérlófiáért rajong az amerikai közönség, a spanyolok az Aranyhajú kertészbojtárért lelkesednek. A történet főszereplője a világ nyugati végébe megy aranyalmát szerezni. A Kanári-szigetek – ahol a mesét egy fesztiválon előadtam – a monda szerint a Heszperidák kertje, ahol az „Éj leányai” az örök ifjúságot adó aranyalmafát őrzik. A helyiek különösen örültek ennek a történetnek, hiszen könnyen azonosultak vele. A magyar Jolánta történetéért, aki később Aragónia királynéja lett, pedig egyenesen odavoltak. Azon pedig magam lepődtem meg legjobban, hogy A kiskakas gyémánt félkrajcárja című történetet több amerikai mesemondótól is hallottam.
– Biztosan akadnak olyan fogalmak a hazai mesékben, amelyek ismeretlenek a külföldi közönség számára.
– A spanyol hallgatóságnak például meg kellett magyarázni, hogy mit is jelent a tatárjárás. Az amerikai gyerekeknek pedig nem szabad olyan történetet mondani, amelyben kisördög szerepel, mert náluk az ördög és a pokol szavak káromkodásnak számítanak. Amikor a hétfejű sárkányról meséltem, az amerikai iskolások kis híján elbújtak a pad alá, hiszen korábban sosem hallottak erről a félelmetes szörnyetegről. Az pedig nekem okozott némi fejtörést, hogy miként ültessem át angol nyelvre a kacsalábon forgó palota fogalmát.
