Idegkúra

Matuscsák Tamás megpróbálta a lehetetlent: elénk tárta Rejtő Jenő eddig talán legpontosabb életrajzát.

Rejtő Jenő vagyok, 24 éves. Iskolai képzettségem: gimnáziumi érettségi és három félév az orvosi fakultáson, részben a berlini, részben a pesti egyetemen – írta Rejtő 1927-ben egyik levelében (egyetlen ismert önéletrajzában), amelyben riporteri állásért folyamodott. A valóságban Rejtő Jenő, aki Reich Áron papírkereskedő harmadik fiaként született 1905-ben Budapesten, az Izabella tér 5. számú házban, sosem szerzett érettségit. Már az elemi iskolában is gyenge tanuló volt, gimnáziumba csak fél évig járt, valószínűleg kicsapták.

– Rejtőről hagyományos irodalmi módszerekkel képtelenség lett volna életrajzot írni, ezért is választottam az egyes szám első személyű, fiktív naplóformát. Akik önéletrajzi művet írtak róla – Hegedüs Géza, Hámori Tibor –, többnyire azokból az adatokból indultak ki, amelyeket Rejtő lapokban nyilatkozott, levelekben írt, és azok bizony nem mindig felelnek meg a valóságnak. Nagy segítségemre volt a Petőfi Irodalmi Múzeum és az Infopoly Alapítvány által tavaly kiadott Az ellopott tragédia című Rejtő Jenő-emlékkötet – vázolja Matuscsák Tamás a könyv születésének körülményeit.

Rejtő szorgalmasan sportolt: bokszedzésre járt, közben Rákosi Szidi színitanodájában képezte magát. Ám sem színészként, sem sportolóként nem aratott különösebb sikert. Testvérei ezzel szemben egyetemre jártak, és sikerrel boldogultak az életben. Hogy efelett érzett szégyenében menekült-e, vagy kizárólag a megismerés vágya hajtotta, nem tudni, mindenesetre 1924-ben nekivágott a világnak. Ezekről az évekről sokáig szinte semmit nem lehetett tudni, voltak, akik azt állították, a több évig tartó külföldi kalandból egy szó sem igaz. Hogy az utazás mégis valóság volt, akkor derült ki biztosan, amikor a távolléte három esztendeje alatt született feljegyzései előkerültek a hagyatékából. Amennyiben hihetünk a naplónak, az író járt Németországban, Svájcban, Ausztriában, Franciaországban. Alkalmi munkából élt, szegényes albérletekben, nyomorúságos menedékhelyeken húzta meg magát. Később egy újságnak adott interjúban azt nyilatkozta, Marseille-ben beállt az idegenlégióba, ahonnan egy megevett fél szappan és egy ezredorvos jóvoltából szabadult.

– Az idegenlégióban töltött kaland merő kitaláció. Írtam a francia katonai szervezetnek, akkoriban sem Reich, sem Rejtő nevű ember nem lépett be a légióba. Rejtő több évig tartó utazását majdhogynem napra pontosan nyomon lehet követni. A Megyek Párizsba, ahol még egyszer sem haldokoltam című kötetében leírtak is sok információval szolgálnak, és számos levél is megmaradt, amelyeket szüleinek írt.

Rejtőnek már életében halálhírét keltették. Karinthy Frigyes Egy úrhoz, aki ma öngyilkos lesz címmel írt szívhez szóló levelet 1931 februárjában a Pesti Naplóban a tudomása szerint öngyilkosságra készülő Rejtőnek.

– Valójában az egész „médiahack” volt azzal a céllal, hogy felfigyeljenek a pályája elején álló színpadi szerzőre – fedi fel az ügy hátterét Matuscsák Tamás.

Rejtő hamarosan elismert színpadi szerzővé vált. Nagy siker volt a gyerekkori barátjával, Nádasi Lászlóval közösen írt kabaréjuk, a Gengszteridill. Aki mer, az nyer című operettjét Törzs Jenő és Honthy Hanna főszereplésével százötvenszer adták elő Budapesten. Az Úrilány szobát keres című filmet, amelynek ő írta a történetét, Zilahy Irén, Kabos Gyula és Somló István főszereplésével évtizedekkel később is játszották a mozik.

– Ekkor már írt úgynevezett tízfilléres regényeket, azaz kis ponyvákat is. 1936-ban került kapcsolatba a Nova Kiadóval. Néhány fordítás után az El a pokolból! című légiós kisregényét vitte be hozzájuk. A kiadóban úgy gondolták, hogy P. Howard vagy Gibson Lavery műveit jobban veszik, mint Rejtő Jenőét – fejti ki Matuscsák Tamás. – Így aztán álnéven írta meg rendkívül népszerű kaland- és légiós regényeit.

„Ezer kérdés gyötör, éjjeleken át nem alszom. És magának van szíve engem így kínozni.” A levél kétségbeesett írója csak egy a sok hölgy közül, akiknek Rejtő összetörte a szívét. A magas, jóképű író népszerű volt a gyengébb nem körében, és ő sem vetette meg a hölgytársaságot. Szerelmeit általában ő hagyta el, gyakran egyetlen szó nélkül.

Rejtő két házasságot kötött, mindkét esetben gépírónőjét vette feleségül. Egyik frigy sem bizonyult tartósnak.

– Bár eddig egyetlen életrajzi leírásban sem szerepelt, sikerült kiderítenem, hogy Rejtő szüleinek – Reich Áronnak és feleségének, Wolf Ilonának – három fiuk után egy lányuk is született. Kornélia kétéves korában skarlátban meghalt. A betegséget valószínűleg bátyjától, az akkor ötéves Jenőtől kapta meg. Rejtő egész életében magát okolta Nellike elvesztéséért, úgynevezett túlélőszindrómában szenvedett. Ez lehetett az oka, hogy később egyetlen nővel sem tudott tartós kapcsolatot kialakítani, sosem vágyott rá, hogy megállapodjon, valószínűleg ezért nem született gyermeke sem – mondja Matuscsák Tamás.

Rejtőnek írói sikereivel párhuzamosan keresete is egyre nőtt. A harmincas évek vége felé már egész szép jövedelmet könyvelhetett el, de az elvált feleségek tartásdíjai, a szülők támogatása és főként a szűnni nem akaró játékszenvedélye miatt nemegyszer még szállásra sem futotta neki, így gyakran kávéházakban éjszakázott. Láncdohányos volt, napi húsz-harminc kávét megivott, és hogy még többet tudjon írni, az Aktedron nevű amfetaminszármazékkal próbálta éjszaka is ébren tartani magát. Egészsége megroppant, rossz idegállapota miatt többször is kórházba került. Ekkor tört ki a második világháború, a zsidótörvények és a retorziók – meglepő módon – őt csak némi késéssel sújtották.

Ám ami késik, nem múlik: 1942 októberében az Egyedül Vagyunk című szélsőjobboldali lap Bemutatjuk a Piszkos Fred szerzőjét című cikkében „leplezte le” Rejtőt. „Mr. Howard-Rejtő-Reich, a nagy terézvárosi ponyvakirály és rémregénygyáros rövid idegkúra után visszatér a Japán kávéházba” – szólt az alcím. A cikk szerzője azt is nehezményezte, hogy bár a „kartársak” mind eltűntek, a zsidó származású művész még mindig szabadon írogat.

– Az újságcikk valóban leleplezte Rejtőt, mert addig szinte senki nem tudta, hogy P. Howard azonos az íróval – fejti ki Matuscsák Tamás.

Rejtő feljelentést tett az iromány miatt, ám mivel az újságíró álnéven publikált, és nem derült ki, hogy valójában ki is ő, a felelősség a lapszerkesztőt, Oláh Györgyöt terhelte. Ám mivel Oláh országgyűlési képviselő volt, és mentelmi jog védte, az ügyet hosszas huzavona után ítélet nélkül zárták le. Rejtő rövidesen megkapta munkaszolgálatra a behívóját. 1942 novemberében századukat a Don-kanyarba vezényelték, ahol az író december utolsó napjaiban (egyes források szerint 1943. január elsején), harminchét éves korában flekktífuszban meghalt. Halálának körülményeiről nincsenek pontos adatok.

„Úgy vonult be, mintha a Balatonra menne. Szandálban, még egy sál sem volt a nyakában” – nyilatkozta később Rejtő édesapja egy újságban.

– Bár Rejtő haláláról Hámori Tibor – Rajna János artista elbeszélése alapján – pontos képet fest, és Rejtő családtagjai is többször nyilatkoztak ezzel kapcsolatban, valójában nem lehet pontosan tudni, mi történt vele az utolsó napokban. Annyi azonban bizonyos, hogy Rejtő korai halálával a magyar irodalom nagy tehetségű és sokoldalú művésszel lett szegényebb. Nemcsak kitűnő író, nagyszerű fordító is volt, nyomon követte a kor tudományos fejlődését, írásaiban hosszan elmélkedett fizikáról, csillagászatról, a freudi pszichoanalízisről. Bedekker csavargók számára című kötetében történelmi ismereteiről, szociális érzékenységéről is tanúbizonyságot tett. Rejtő sokáig az olvasók kedvence volt, mostanában mintha egy kicsit megfeledkeztünk volna róla. Abban reménykedem, hogy Rejtőt újra felfedezi a közönség, és nem kizárólag ponyvaregényíróként, hanem sokoldalú, nagy tudású, stílusteremtő művészként tartják majd számon – mondja Matuscsák Tamás.