Tegnapelőtt kinyitottam Szinnyei hatalmas életrajzgyűjteményének (Magyar írók élete és munkái) XII. kötetét. Meg akartam találni egy tűt a szénakazalban, azaz Szabó Magdának egy ismeretlen keresztnevű apai ősét, aki esténként azzal töltötte az időt, hogy lefordította magyarra Vergilius Aeneisét. Őt ugyan nem találtam meg a végtelen sok Szabó között, de találtam egy hihetetlen életrajzot, amelynek elejét az olvasók gyönyörűségére idézni fogom:
„Szabó Antal – belügyminiszteri titkárrá osztálytanácsosi czímmel és jelleggel nevezte ki ő felsége 1906. márcz. 22. (midőn a robogó villamos kocsira akart felugrani, Csáky László utászhadnagy összevagdalta). Szül. 1843 körül. Hosszabb ideig hírlapíró volt. 1879 óta a fönntnevezett ranggal a belügyminisztériumban működött.”
Majd következik jó pár lap, amelynek szerkesztője vagy munkatársa volt, utána pedig – mintegy húsz tétel alatt csoportosítva – kötetben megjelent művei. Ezek között hagyján, hogy 1862-től kezdve sok kötetet fordított egy Franz Hoffmann nevű német ifjúsági írótól, még az is hagyján, hogy írt 1864-ben egy Boldogságtan az ember testi életére nézve című valamit, de az már feltűnő, hogy egyrészt megírta a mozdony feltalálójának, magyarosan Stephenson Györgynek az életrajzát, másrészt lefordította Hauff csodás keleti meséit, de mindent felülmúl az, hogy egy Pleskott Jenő nevű egyeddel összeszövetkezve magyarította Eugene Sue A bolygó zsidó című végtelen hosszú preszocialista regényét 16 kötetben, valamint Immanuel Kantot, és Zemplényi Szabó Antónia álnéven kiadta a Képes budapesti szakácskönyv című alapművet, amely a tudós Szinnyei szerint 1909-ig már 45 ezer példányban kelt el. A végén maga a tudós bibliográfus is elfárad, és csak annyit jegyez meg, hogy életrajzírói szerint mintegy 140 kötetet adott ki életében.
Felujjongtam! Nyílt titok, amelyet megoszt egymással minden lexikonszerkesztő, egy lexikon sikeréhez hozzátartozik, hogy tartalmazzon legalább egy fiktív szócikket. Így például engem régóta gyanúsítanak, hogy én írtam a Világirodalmi lexikonba a Balfas (ejtsd: Bálfász) nevű, nem létező indonéz íróról szóló szócikket, de ezúttal is megesküszöm, hogy nem én voltam a tettes. (A gyönyörű egyébként az a dologban, hogy lefordították később németre is ezt a szócikket egy NDK-kiadványban.) Most tehát sikerült esetleg nyomára jutnom, hogy Szinnyei hol csempészte be ezt a mágikus címszót egy olyan íróról, akiről nem tudjuk, mikor és hol született. Egy olyan író, aki egymással össze nem illő tárgykörökben fordított vagy írt, ráadásul legsikeresebb művét női álnéven. Egy olyan író, akit aznap kaszabol le egy utásztiszt, amikor kinevezik abba az állásba, amelyet már – ugyanezen szócikk szerint – 27 éve betölt… Aki életrajzírói szerint 140 művet adott ki; de életrajzírói Szinnyei bibliográfiája szerint sincsenek. Gyönyörű. Egy baj van, hogy éppen március 22-én kaszabolták le a villamosról, vagyis az év azon napján, amikor én megszülettem.