Ha létezik nép, nemzet, szóval néplélek, szóval ha komolyan vesszük ezt az absztrakciót, ezt az elképzelt makroközösséget, és vesszük a bátorságot, hogy területtel, intézményekkel és közös törvényekkel társítsuk, tehát hogy országot csináljunk belőle – már vettük a bátorságot –, és meg akarunk tudni valamit annak az országnak az esélyeiről és életminőségéről, nézzük meg az emlékműveit.
Minden német faluban áll egy katonai emlékmű, rajta az egyházközség nyilvántartása szerinti háborús halottak neve szépen, precízen, éves lebontásban. Első világháború, második világháború. És a legkisebb faluban sem találunk olyan kísérőszöveget, amilyet Magyarországon látunk: a hazáért hősiesen dicsőséggel a becsületért Istenért védelmében szent oltárán bátorsággal. Ilyenek itt nincsenek. Nem erre nevelik a gyereket. Nem dicső, nem hősies, nem múlt, nem a haza védelme, nem becsület, nem az Istenért, nem bátor, nem szent, nem oltár – a háború aljas. Ők viszont most jól élnek. Mi az összefüggés? A társadalom életminősége és hazugságigénye között fordított arány áll fenn. Az tud szép BMW-t gyártani, aki a jövőre figyel.
Most már nézzük, mi van a schwandorfi háborús emlékmű oszlopára írva jó nagy betűkkel: Den Toten zur Ehr, den Lebenden zur Lehr (Tiszteljük a halottakat, az élők meg tanuljanak – belőle).
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!