Borisz Paszternakról köztudott volt rendszerellenessége, Sztálin mégis csodálta őt. Nem engedte bántani, ami – tekintettel arra, hogy a Szovjetunióban egyes források szerint hozzávetőleg 1500 írót végeztek ki vagy küldtek a halálba a munkatáborokban – szinte a csodával volt határos. „Hagyják őt békén” – mondta állítólag diktátor –, „balga szent”. Olgát viszont üldözőbe vették, 1949-ben munkatáborra ítélték. Kilenc hónapig a gyötörték a rettegett Ljubljanka börtönben, ahol elvetélt, de nem fedte fel szeretője készülőben lévő nagyregényének tartalmát. A kihallgatási jegyzőkönyvek bátorságának és hűségének tanúbizonyságai Anna Pasternak szerint. Három és fél évet töltött a Gulagon, Irinára addig a nagyanyja vigyázott.
Mire Olga kiszabadult – Sztálin 1953-ban bekövetkezett halála után –, Paszternak átesett egy infarktuson és megírta a Doktor Zsivágó második részét. Moszkvából peregyelkinói dácsájába költözött, ahol felesége rajta tudta tartani a szemét. Olga ennek ellenére utánament. Az író pedig naponta többször is meglátogatta: a „nagy házban” élt feleségével, a „kis házban” lakott a szeretője, aki kéziratait gépelte és nem hivatalos irodalmi ügynöke lett.
A Doktor Zsivágó 1955-ben lett kész, és miután a szovjet hatóságok cenzúrázni akarták, a következő év májusában Borisz Paszternak beleegyezett, hogy művét Olaszországba csempésszék, és megjelentesse a Feltrinelli kiadó. 1960-ban neki ítélték oda az irodalmi Nobel-díjat, amelyet először elfogadott, majd a szovjet hatóságok nyomására visszautasított. Üldözött lett hőn szeretett hazájában, kizárták az írószövetségből, száműzni akarták, de nem volt hajlandó elmenni. Öngyilkos akart lenni, Olga beszélte le.
Borisz Paszternak állítólag mondogatta a vendégeinek, hogy a regénybeli Lara létezik. „Menjenek, és látogassák meg!” – szólított fel Olga telefonszámát lobogtatva. És bár feleségét valóban soha nem hagyta el, teljes szívből szerette a nőt.
