Mit érzett volna Kádár János, amikor a magyarországi kommunizmus bukása után Jugoszláviában a komcsivadászok elől bujkál? Mi történt volna, ha Rákosi Mátyás női ruhában próbál meg visszatérni, de megerőszakolják a szovjet katonák? És ha Arnold Schwarzenegger a recski kényszermunkatáborban végzi, mert Andy Vajna visszaküldi az időben, hogy vele ölesse meg Péter Gábort? Vajon lett volna forradalom, ha egy leendő hősi halott feleségének kellett volna erről döntenie? Milyen életünk lenne, ha kivándoroltak volna a szüleink? És ha nem vándoroltak volna ki?
Bereményi egyik szereplője mondja, hogy 1956-ban mintha megszűnt volna a történetmesélés. Az emberek elhallgattak, a múlt megközelíthetetlenné vált. Ezt a múltat próbálják visszahódítani a Hévíz-antológia szerzői, és gyakran az abszurd humort látják erre legalkalmasabb eszköznek.
A kötet végén Rainer M. János történészként arról írt, volt-e valódi esély arra, hogy másképp alakuljon. De az irodalom szempontjából ez szerinte is mindegy. E kötetet olvasva úgy érezzük: jó, hogy az irodalom olyan tér, ahol a múlt is változhat, és ahol olvasók és írók teljesen szabadon gondolkodnak – végül is erre a térre vágytak annyira az 1956-os forradalmárok is.
(A másik forradalom – alternatív ötvenhat, Cser Kiadó, 2016, 248 oldal.)
