Amikor 1956. október 30-án a Kreml két legszorgosabb utazó nagykövete, Mihail Andrejevics Szuszlov és Anasztasz Ivanovics Mikojan Budapestre érkezett, már úgy tűnt, hogy Nagy Imrének sikerült ellenőrzése alá vonnia a változó helyzetet Magyarországon. Ekkorra a harcok már befejeződtek, a szovjet csapatok elhagyták Budapestet, a legsúlyosabb forradalmi túlkapások is elcsitultak. A forradalmár harcosok vezetői Nagy Imrével és munkatársaival folytattak megbeszéléseket, így minden abba az irányba mutatott, hogy a magyar miniszterelnök lépést tart az eseményekkel, és képes rendet tenni. A két diplomata egy szovjet kormányhatározatot is ismertetett, amely a Szovjetunió és szocialista szomszédai kapcsolatát, valamint a Varsói Szerződést érintette. Ebből úgy tűnt, hogy a szovjetek elkötelezték magukat a szocialista blokk országai közti kapcsolatok javítása mellett. A tanácskozáson Nagy Imrével és Kádár Jánossal tárgyaltak, amelynek végén a magyar politikusok már azt hitték, Magyarország új útra léphet.
Miért nem ez történt? – többek közt ez foglalkoztatja Peter Unwin egykori brit diplomatát, aki könyvében széles horizontú tájképet vázol a kor eseményeiről, hogy válaszoljon arra a kérdésre, milyen hatással volt az év másik döntő eseménye, a szuezi válság a magyar folyamatokra. A kapcsolat látszólag egyértelmű: miután Gamal Abden-Nasszer államosította a Szuezi-csatornát, a britek, a franciák és az izraeliek támadást indítottak Egyiptom ellen, s a szovjetek ebből azt a következtetést vonták le, hogy ők is a szájuk íze szerint értelmezhetik a nemzetközi jogot, vagyis katonailag is beavatkozhatnak Magyarországon. A szerző szerint ugyanakkor korántsem ilyen egyértelmű a kapcsolat a két esemény között, a magyar forradalom sorsára döntő hatással volt egy másik esemény is.
Amikor Szuszlov és Mikojan visszarepült Moszkvába, egészen más helyzetet találtak. A Kremlben a széljárás akkorra 180 fokos fordulatot vett, így a szovjet vezetők már meg voltak győződve róla, hogy nem hagyhatják győzni a magyar forradalmat. S noha semmiféle bizonyítékuk nem volt erre, attól tartottak, hogy Magyarországot a reakció keríti hatalmába. Attól viszont már okkal tarthattak, hogy a forradalmi hangulat átterjed más országokra is, hiszen tíz nappal korábban a lengyelek egyszer már sikeresen szegültek szembe Hruscsovval. Lázas órák következtek. Október 31. és november 1. között még a szovjetek sem tudták, mitévők legyenek: először a beavatkozás mellett, majd ellene foglaltak állást. Hruscsov reggel mégis azt közölte a központi bizottság vezető tagjaival, hogy elvetették a beavatkozás gondolatát. Ám újra fordult a széljárás, így az orosz tábornokok végül mozgásba hozták a katonai gépezetet.
