Peter Unwin szerint a szovjetek alapvetően mégsem az egyiptomi fejlemények hatására döntöttek a magyarországi beavatkozás mellett, ugyanis október 30–31-én valóban eldöntötték csapataik kivonását Budapestről. Ezután azonban két dolog is történt. Nagy Imre – hogy lépést tartson a forradalmárokkal – meghozta a végzetesnek bizonyuló döntését, amellyel követelte a szovjet csapatok maradéktalan kivonását Magyarországról, kinyilvánította az ország függetlenségét, valamint kilépését a Varsói Szerződésből. Ugyanebben az időben, október 30-án adtak ultimátumot a szövetséges társak Egyiptomnak és Izraelnek a harci tevékenység beszüntetésére. Unwin itt egyetért az egykori moszkvai brit nagykövettel, William Hayterrel, aki szerint Hruscsov és Mikojan még kivárt volna a beavatkozás kérdésének eldöntésével, a párt keményvonalasai azonban felülkerekedtek, s végül meggyőzték a legfelsőbb vezetést a beavatkozás szükségességéről.
Így a szerző végkövetkeztetése az, hogy a Magyarország elleni fegyveres bevetésről szóló szovjet elhatározást Nagy Imre döntése, nem pedig Szuez váltotta ki, noha némi szerepe utóbbinak is volt. A brit diplomata kutatásai alapján még számszerűsítette is, hogy a szovjet döntésnek milyen tényezők mennyiben voltak a kiváltó okai. Szerinte negyven százalékban a magyarországi események alakulása determinálta, további negyven százalékban pedig az a meggondolás, hogy a magyar fejlemények milyen hatást gyakorolhatnak a Szovjetunió belpolitikai gondjaira, Kínára, illetve a csatlós államokra. Szerinte a szuezi válság csak húsz százalékban befolyásolta a beavatkozást.
