Nyolcvanéves Buda Ferenc

„Kirgiz szótár van-e, nincs-e?” 80 éves Buda Ferenc költő, író, műfordító.

Sokszólamú költészetét a vallomásos személyesség, a társadalomkritika, a közéleti-politikai jelenségekkel, visszásságokkal kapcsolatos megnyilvánulások egyaránt jellemzik. Pályájának kezdeti nehézségei megerősítették benne az elnyomottakkal, kisemmizettekkel való szolidaritást, őértük, őróluk is szólt korai verseiben. Később költői szemlélete egyetemesebb horizontúvá tágult, verseinek központi témája a lét egészével való szembenézés lett. Művészi pályájáról egy interjúban így vallott:

„Számomra az írás örökös túlélési esély és gyakorlat, az elmúlás késleltetése.”

A Magyar Nemzetnek is mesélt ’56-os élményeiről, a politikai üldöztetés miatt nehezen induló pályájáról, kirgizisztáni útjairól és arról, melyik volt az első kirgiz mondat, amit sikerült megjegyeznie.

Buda Ferenc Debrecenben született szegény családban. A Fazekas Mihály Gimnáziumban tanára, Kiss Tamás költő biztatására kezdett versírással foglalkozni, és ettől kezdve rendszeresen publikált. 1955-től a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem magyar szakán tanult. 1957-ben három

1956-ról szóló – nyomtatásban meg sem jelent, csak felolvasott – verséért kirúgták az egyetemről, és börtönbüntetésre ítélték.

Szabadulása után a budapesti Chinoin gyárban három műszakban dolgozott segédmunkásként, éjszaka pedig írt, verseit az ÉS, az Új Írás és a Kortárs közölte.

1963-ban mentesítették a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól, és képesítés nélküli nevelő lett a Pest megyei Pusztavacson. Ugyanebben az évben Füvek példája címmel megjelent első verseskötete, levelező tagozaton ismét elkezdhette az egyetemet, diplomát 1968-ban kapott. 1965-ben Kecskemétre került, ahol egy általános iskolában tanított, majd 1970 és 1986 között a Bács-Kiskun Megyei Levéltár munkatársaként tevékenykedett. 1986-ban lett a kecskeméti Forrás folyóirat főmunkatársa.

2002-ben a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagjává, 2012-ben a magyar alapítású nemzetközi irodalmi díj, a Balassi Bálint-emlékkard kuratóriumának elnökévé, 2013 szeptemberében a Digitális Irodalmi Akadémia (DIA) tagjává választották.

Számos verseskötete jelent meg, amelyeknek jellemzője a minimalista kisformák (haikuk, limerickek) és a hosszabb, bonyolultabb kompozíciók váltakozása

Gyermekeknek írott versei a Kócmadzag (1979) és a Doromboló (2013) című kötetekben jelentek meg, mesejátékait bábszínházakban játszották.

Költészeti munkássága mellett jelentős műfordítói tevékenysége is. Még kamaszként szerette meg az orosz nyelvet, majd a kazah és a kirgiz nyelv felé fordult érdeklődése. 1976-ban járt először Kirgizisztánban, majd később a többi közép-ázsiai (akkor még) szovjet tagköztársaságot is felkereste. Többek között baskír, finn, kirgiz, lapp, mari, mordvin, török, udmurt fordításai ismeretesek. Varázsének (1973) című kötetében török, mordvin, lapp, finn, mari népköltészeti alkotások olvashatók. Kazah és kirgiz népmeséket válogatott és fordított, amelyek A láthatatlan tolvaj (1988) és A szürke héja (1988) című kötetekben jelentek meg.

Ötvenedik születésnapján barátai és tisztelői megjelentették a Csönd, ének, csönd... című könyvet, amelyben kötetben még nem közölt írásai és műveinek bibliográfiája is megtalálható. 2006-ban, hetvenedik születésnapjára Isten szalmaszálán címmel jelent meg kötet, amely hetven legszebb versét tartalmazza. Prózakötetei Évgyűrűk bilincsei, Rendkeresés, Világ, világom címmel jelentek meg.

Munkássága elismeréseként 1973-ban Radnóti Miklós- és József Attila-díjat, 1993-ban Nagy Imre-emlékplakettet és Magyar Művészetért Díjat, 1999-ben Déry Tibor-díjat, 2000-ben Balassi Bálint-emlékkardot és Kölcsey-díjat kapott.

2005-ben Kossuth-díjjal tüntették ki gazdag lírai költészetéért, a népköltészet és a modern líra hagyományait ötvöző formai megoldásaiért, műfordítói tevékenységéért.

2007-ben Artisjus díjat kapott. 2011-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével tüntették ki „önálló szellemiségű és poétikájú, nagy hatású, erkölcsi tartást, helytállást kifejező költészetéért és új területeket meghódító műfordítói munkássága, életműve” elismeréseként. 2014-ben a nemzet művésze díjjal tüntették ki, ugyanebben az évben Prima díjat is kapott. 2015-ben Magyar Örökség Díjas lett.