„Korosztályom tagjai húszévesek voltak, amikor Hitler hatalomra jutott, és Moszkvában megkezdődtek az első perek. Tíz éven át kellett harcolnunk a hitleri zsarnoksággal és az azt támogató jobboldallal, majd újabb tíz éven át a sztálini zsarnokság és a baloldal védelmezőinek álnok retorikája ellen. Ma a sok-sok árulás és rágalom ellenére – amelyek a különböző pártállású értelmiségiekhez fűződnek – a szabadság maradt életünk értelme.”
Camus teljes mellszélességgel állt ki 1956 mellett, és a francia fiataloknak a magyar ifjúság önfeláldozását állította példának. Mint írja, csakis az ő áldozathozataluk lehet a vezérelv, amivel talán újjáformálhatják Franciaországot is. De nem fogadhatják el, hogy bárki is helyettük gondolkodjon vagy egy párt – bármennyire erős – helyettük cselekedjen.
„Csak azoktól a magyar fiataloktól fogadjanak el tanítást, akik Budapesten harcoltak és meghaltak a szabadságért. Ők nem hazudtak, amikor azt kiáltották, hogy a szellem szabad, a munka szabad, a nemzet szabad és Európa szabad. Számunkra ezek az egyedüli jelszavak, amelyekért valóban érdemes harcolni és meghalni.”
Albert Camus élete végéig vallotta, amit az eddig a magyar olvasók előtt ismeretlen levelében írt. Hogy az ötvenhatos forradalom és szabadságharc „tanítását” mennyire fogadták meg a francia fiatalok, akik akkor, november 27-én összegyűltek, az egy másik történet.
Köszönet Morocz Csabának, aki elküldte és engedélyezte, hogy bemutassuk Albert Camus levelét.
(Frissítés. Időközben kiderült, hogy a levél és fordítása korábban már megjelent a magyar sajtóban. A tévedés miatt elnézést kérünk.)
