Egy önjelölt messiás őrült rendszere

Megjelent Szálasi Ferenc 1942–1946 között írt naplója. Ideológiai küzdelemben fogant a kötet.

Az ideológia felülkerekedik

1941 és 43 között Szálasi élete egyik legreménytelenebb időszakát élte – olvashatjuk Karsai előszavában. A korábban egységesnek tűnő nyilaskeresztes frakció felbomlott, fajsúlyos emberei (Hubay Kálmán, Baky László) kihátráltak mögüle, a mozgalom legnépszerűbb lapja, a Magyarság a szakadárok kezébe került, és folyamatosan támadta őt. És még Horthy sem volt hajlandó fogadni, holott Szálasi biztos volt benne, hogy meg tudná győzni, nevezze ki miniszterelnökké.

A hungarizmus prófétájaként hitt benne, hogy az ideológiája egyszer majd felülkerekedik, és uralma alá hajtja a világot. Magát új megváltóként pozicionálta: „A zsidók gyűlölete és bosszúja személyem és az Eszme, a Hungarizmus ellen oly nagy, olyan olthatatlan, hogy nem kétséges, hogy igazságom átmenetileg alulmarad, és holttestemet fogja befedni mint halotti lepel. De ebből az áldozatból és lepelből fog megszületni a Hungarista Magyar Birodalom és szabadságának vérrel szentté avatott zászlaja.”

A napló megjelenése zavarba ejtő

Az éhező Európa felett már ott ragyog az égen a „bethlemi csillaga az új eszmék igazságának. Csak még hiányzik a három bölcs, hogy észrevegyék. De útban vannak, biztosan” – írja egy másik helyen. A három bölcs nevei pedig: Tiszta Szocializmus, Tiszta Nacionalizmus, Tiszta Tan. Anyag, Szellem és Erkölcs találkoznak és ragyognak majd az égen a népek dicsőségére.

A megváltás előkészítése mellett az éppen zajló háborúra nem maradt kellő energiája. A náci propagandán kérődzött, ám annak ellenére, hogy tapasztalt katona volt, ennél tovább nem jutott a hadi események elemzésében. Saját jelentéktelen szerepe is elkerülte természetesen a figyelmét. Az utolsó pillanatig, sőt még azután is hitt a győzelemben. Megdöbbentő, de még a háború utáni fogságban is az ideológia győzelméről fantáziált, és a népbíróság előtt arról beszélt: ő a nemzet legitim vezetője. Rákosi Mátyásig és Sztálinig ment volna, hogy igazságát terjessze (miközben kis híján összebarátkozott fogva tartójával, Péter Gáborral).

A napló megjelenése önmagában is zavarba ejtő esemény, hiszen a szöveg egy felmérhetetlenül őrült és rettenetes méretűvé terebélyesedett pillanat lenyomata. Amelyre folyamatosan emlékeznünk kell, ám közben megállás nélkül ki kell törölnünk, majd újra kell írnunk az emlékezetünkben.

Jó-e a gonosztetteken háborúzni?

Karsai László azonban a kötetet egy ideológiai küzdelem kellős közepébe vetette. A 168 Órának adott interjújában – ahogy korábbi tanulmányaiban is – utalt rá, Szálasi megítélésének tétje, hogy vajon miként viszonyulunk Horthyhoz. Vagyis melyikük volt bűnösebb, melyiküket terheli nagyobb felelősség a magyar zsidóság elveszejtéséért?

„Fogalmazzunk világosan: a Terror Háza Múzeum 2002 februárja óta próbálja belénk sulykolni, hogy a dolgok menete szerint 1944. március 19-ig Magyarországon nem történt semmi rendkívüli. Ami korábban történt, elfogadható volt. De március 19-én megjelentek a németek, és váratlanul minden tönkrement. Pár hónappal később pedig a nyilasok gyilkolni kezdték a zsidókat” – mondta az interjúban Karsai, aki, ezek után nem meglepő módon Szálasit ítéli a kisebbik rossznak (ahogy azt szintén megírta korábban is).

Ez a (kísérő tanulmányban is tetten érhető) szándék pedig érdekes megvilágításba állítja a kötetet. Jó-e vajon, ha gonosztett-háborúba, vagy még rosszabb esetben számháborúba bonyolódunk? Segíti-e a megértést, ha Szálasival próbáljuk meg megkérdőjelezni a jelenlegi hatalom múltpolitikáját? Megérthetjük vajon a nyilasok által elkövetett gyilkosságokat, a saját honfitársaik tömeges kiirtását, ha a németek által elkövetett rémtettekkel mérjük össze azokat? És az is érdekes kérdés, hogy mennyire kontraproduktív az aktualizálás igyekezete: vajon nem fordul-e önmaga ellen az érvelés?

A napló mindezek ellenére – az újraindított Tények és Tanúk sorozat többi darabjához hasonlóan – hiánypótló kiadvány. Még akkor is, ha végigolvasása embert próbáló feladat. Ahogy a szövegeket korábban szemléző kutató, a Zsidó Múzeum egykori vezetője, Benoschofsky Ilona írta Szálasi szövegéről tanulmányának címében (a Hamlet híres sorait kifordítva): „Rendszer, de őrület van benne.”

 ###HIRDETES2###