A legfrissebb Murakami Haruki-regények a legrégebbiek – ez a különös helyzet adódott a legnépszerűbb japán író magyar kedvelői számára, mivel a Geopen Könyvkiadó 2016-ban a Sötétedés után mellett Hallgasd a szél dalát! / Flipper, 1973 címmel a szerző első két kisregényével is olvasnivalót kínált. A folytatásként olvasható szövegek japánul 1979-ben és 1980-ban jelentek meg.
A majd négy évtizede íródott művek betekintést kínálnak a korszak elsősorban amerikai popkultúrájába, regényekbe és jazz-zenébe, melyek a kozmopolita, a Misima Jukió szamurájkardját sarokba állító író további műveiben is azt az alaphangulatot teremtik meg, melyet Murakami mint bártulajdonos élt meg mindennapjaiban. A pult mögül hazatérve, éjjel, a konyhában írással indult az életmű e két „konyhaasztalregénnyel”. Az előszóból tudható, hogy egy baseballmeccset nézve, hirtelen jött a felismerés, miszerint ő is képes lehet regényt írni. A kitartó munka odáig vezette, hogy amerikai egyetemeken is előadásokat tartott az írás művészetéről.
A könyv értéke, hogy megcsillogtatja benne a későbbi írásaiban uralkodó miliőt. A rajongóknak olyasmi ez, mint A Gyűrűk Ura után olvasni A szilmarilokat, hozzátartozik a teljes képhez. Vagy mint Truman Capote Nyári átkelése, a kezdet, mely szintén csak jó sokára lett olvasható. Apropó, Capote, az őt is fordító Murakami a Hidegvérrel lezárását olvasva adhatta első regényének címét. A Hallgasd a szél dalát! végén is hasonló kép tárul elénk: „leheverek a rétre a burjánzó zöld muhar közé, és csendben hallgatom a szél szavát.” Kiragadva idillikus, valójában a baljós szél könnyedén tovasöpri az ember nyomát, a magány szürreális távlatába repít: még azon sem rökönyödünk meg, amikor Szaturnuszon vagy Vénuszon születettekkel beszélget, hiszen a kozmikus távlatot már ismerhetjük a Szputnyik, szívecském!-ből is. De hasonló érzéshez nem is kell ilyen messzire mennünk, a föld mélye ugyanezt rejti; a nem lineáris eseménysorok közt haladó olvasó inkább fragmentumok között lépeget, ahol időnként egy-egy ásott kútra bukkan: „lelkünkben számtalan kút van kiásva.” A motívumot már ismerhetjük A kurblimadár krónikájából is.
A történetek bázisául szolgál a kínai csapos, J bárja, ahol a nevenincs elbeszélő jelentős sörfogyasztó, elsősorban – a mindkét regényben szereplő – Patkány nevű barátjával, aki akár az elbeszélő Esti Kornél-féle alteregója is lehetne. Nőkkel szintén iddogál itt, a velük való találkozás más műveiben is előrelendítő. A szexuális együttlétekkel itt még fukarabban bánik, az elbeszélő inkább csak emlékekkel gazdálkodik, elmeséli első szeretkezését, amikor is a bozótosban az Aszahi Sinbun vasárnapi kiadása volt az ágyuk – lám, mi mindenre jók a napilapok!
A Flipper, 1973-ban átmenetileg egy egypetéjű lány ikerpárral él együtt, velük alszik, mégis többször Kant A tiszta ész kritikájával bújik inkább ágyba. A címadó játékgép a letűnő korszak szimbóluma. Egy hatalmas, kriptaszerű, egykori tyúkfarm épületében még egyszer, múltidéző jelleggel, azt egyszersmind lezárva villannak fel a pulzáló lámpaszívek a flippergépekre festett, megkopott alakok mögött, akik emblematikus alakjai voltak az ábrázolt időszaknak.
Japán kritikusai fordításízűnek titulálták az első szövegét. Az előszóban az áll, hogy a puritán fogalmazás miatt először korlátozott angoltudásával kezdett neki, és ezt ültette át japánra. Később meglepődve tapasztalta, hogy a magyar származású Agota Kristof is hasonlóképp járt el, az ’56-os menekült franciául alakította ki írói nyelvét.
