– Kezdjük egy kézenfekvő kérdéssel: mi az a monoverzum?
– Ez természetesen szójáték. A monoverzum – ha létezne a szó – a mono- és az univerzum vegyítése, és valami olyasmit jelentene, hogy egy világ. A könyv címe azonban többes számban van: monoverzumok. Ez tehát önellentmondás, és azt próbáltam kifejezni vele, hogy hiába látunk egyféle valóságot, könnyen előfordulhat, hogy vagy tévesek az előfeltevéseink, vagy egy másik valóságmagyarázat ugyanolyan helyes lehet. Vagy éppen az a helyes, és nem az, amit korábban gondoltunk. Ez ugyanis a könyv témája. Olyan tudománytörténeti témákat, eseteket gyűjtöttem benne össze, amelyekből az derül ki, hogy még a legalapvetőbbnek tartott tudományos kiindulópontokban is rengeteg bizonytalanság lehet.
– Bár a könyvben szinte minden természettudomány-ág megjelenik, a fejezeteken mégis végigkövethető a matematika dominanciája. Mi ennek az oka?
– Engem nagyon érdekel a matematika, és sokszor nem is lehet megkerülni. A közfelfogás szerint a matematika a laikusok számára érthetetlen. Ez szerencsére nincs így – legalábbis kitartás kérdése –, ráadásul a matematika példáján keresztül nagyon jól rá lehet mutatni, hogy még ez a terület is számtalan ki nem mondott előfeltevéstől függ. Nem állítom, hogy minden elmélet alapjai megingathatók, de azt igen, hogy mindig rá kell kérdeznünk ezekre, hogy biztosak lehessünk benne: a felépítmény biztos lábakon áll.
– De ehhez például az kellene, hogy a matematika megkérdőjelezhetetlen és abszolút legyen.
– Pedig koránt sincs így. A matematika éppen arról szól, hogy miután megállapodtunk az alapvető szabályokban (axiómákban), utána már minden egyértelművé válik. Csakhogy e szabályok sokféleképpen meghatározhatók. A matematika történetében hihetetlen buktatók és tévutak vannak. A matematika sok axiómáját Eukleidészhez kötik, de ha jól belegondolunk, sok furcsaság van az alapvetéseiben. Például van a pont, amelynek nincs kiterjedése. Viszont ha sok pontot egymás mellé teszünk, akkor kiterjedéssel rendelkező alakzatokat kapunk; holott sokszor nulla az még mindig nulla lenne. Eukleidész szerint minden geometriai műveletet körzővel és skála nélküli vonalzóval kellene végrehajtani. De miért is éppen ezekkel? Ráadásul így lehetetlenség például megduplázni egy kocka térfogatát. Viszont léteznek más geometriák, például az úgynevezett origamigeometria (melyben hajtogatással történnek a transzformációk), ahol ez a probléma könnyen megoldható.
– Az emberek többsége a tudományt éppen a ráció, a tények, a bizonyítás territóriumának tartja. Hogyan fogadják az egyetemi hallgatók, amikor kiderül, hogy közel sem ilyen fehér és fekete a világ?
– Először meglepi őket, aztán általában végtelenül fogékonnyá válnak a témára. Ha majd valaki a 23. századból visszatekint a mai fizikára és annak vívódásaira a sötét anyaggal, sötét energiával, Ia típusú szupernóvákkal, akkor vélhetően olyan véleménnyel lesz róla, mint amilyennel mi vagyunk a 19. századi éterelméletről. Lord Kelvin az éterelméletre akarta építeni az összes nagy fizikai erőt egyszerre megmagyarázó egyesített elméletét, Röntgen pedig kezdetben azt hitte, hogy az általa X-sugaraknak nevezett sugárzásnak valójában az éter rezgésének kellene lennie.
– Mindezekből az a következtetés is levonható, hogy azok az elméletek sem igazak, amelyeket most gondolunk a világról. Sőt az is lehet, hogy elméletben sem létezhet végső igazság.
– Könnyen előfordulhat, hogy a mai elméleteink jelentős részét át kell majd értelmezni a jövőben. Ezért fontos, hogy a világról alkotott felfogásunk ne egy merev falú, átalakításra alkalmatlan házhoz legyen hasonlatos, hanem egy bővíthető, átépíthető épülethez. Ez utóbbi esetben megkönnyítjük az utánunk jövő kutatóknak, hogy az új felfedezéseiket beépíthessék a modellbe. A tudománytörténet évszázadai során persze sokat változott a paradigmaváltások gyakorisága. Galilei idejében még egy-egy ember is kezdeményezhette, hogy megváltoztassuk világképünket, ez ma már nehezebb, mivel a tudomány erősen intézményesült. De a newtoni világképet csak felváltotta az einsteini, és lassan a sötét anyag fogalma is beépül a tudományos gondolkodásba.
– A könyvet azzal a klasszikus anekdotával kezdi, amely a vonatból kinéző utasok által látott fekete bárányokról szól. („Itt fekete bárányok vannak!” „Pontosítanék: itt vannak olyan bárányok, amelyek feketék.” „Én is pontosítanék: itt vannak olyan bárányok, amelyeknek a felőlünk látszó oldaluk fekete.”) Hogyan kell ezt értelmezni?
– Ez a „feketebárány-szabály” arra tanít minket, hogy mindig nagyon pontosan írjuk le a valóságot, és ne vonjunk le a töredékes információkból az egész világra vonatkozó általánosító következtetéseket. Amikor így járunk el, előbb-utóbb biztosan csalódnunk kell. A földi életet ismerve sokan magától értetődőnek veszik, hogy az élet kialakulásához és fennmaradásához földszerű körülmények és három térbeli dimenzió szükséges. Pedig elképzelhető olyan univerzum (legalább a gondolati játék szintjén), ahol két dimenzióban is megjelenhet az élet. Éppen ezért talán a kozmológia és a földön kívüli élet kutatása az olyan terület, ahol a jövőben leginkább meginoghatnak a biztosnak hitt feltevéseink.
Galántai Zoltán: Monoverzumok (csak e-könyv). eClassic Kiadó, Budapest, 2016. Ingyen letölthető a tinyurl.com/monoverzumok oldalról
