– Az emberek többsége a tudományt éppen a ráció, a tények, a bizonyítás territóriumának tartja. Hogyan fogadják az egyetemi hallgatók, amikor kiderül, hogy közel sem ilyen fehér és fekete a világ?
– Először meglepi őket, aztán általában végtelenül fogékonnyá válnak a témára. Ha majd valaki a 23. századból visszatekint a mai fizikára és annak vívódásaira a sötét anyaggal, sötét energiával, Ia típusú szupernóvákkal, akkor vélhetően olyan véleménnyel lesz róla, mint amilyennel mi vagyunk a 19. századi éterelméletről. Lord Kelvin az éterelméletre akarta építeni az összes nagy fizikai erőt egyszerre megmagyarázó egyesített elméletét, Röntgen pedig kezdetben azt hitte, hogy az általa X-sugaraknak nevezett sugárzásnak valójában az éter rezgésének kellene lennie.
– Mindezekből az a következtetés is levonható, hogy azok az elméletek sem igazak, amelyeket most gondolunk a világról. Sőt az is lehet, hogy elméletben sem létezhet végső igazság.
– Könnyen előfordulhat, hogy a mai elméleteink jelentős részét át kell majd értelmezni a jövőben. Ezért fontos, hogy a világról alkotott felfogásunk ne egy merev falú, átalakításra alkalmatlan házhoz legyen hasonlatos, hanem egy bővíthető, átépíthető épülethez. Ez utóbbi esetben megkönnyítjük az utánunk jövő kutatóknak, hogy az új felfedezéseiket beépíthessék a modellbe. A tudománytörténet évszázadai során persze sokat változott a paradigmaváltások gyakorisága. Galilei idejében még egy-egy ember is kezdeményezhette, hogy megváltoztassuk világképünket, ez ma már nehezebb, mivel a tudomány erősen intézményesült. De a newtoni világképet csak felváltotta az einsteini, és lassan a sötét anyag fogalma is beépül a tudományos gondolkodásba.
