Általában a magyarországi hadtörténettel kapcsolatban bármelyik fegyvernemről vagy katonai egységről részletesen tudunk beszélni. A hegyivadászok rövid története viszont már igazi kuriózumnak számít, hiszen nem maradt fent sok forrás másfél éves pályafutásukról.
Az Osztrák–Magyar Monarchia Tirolban állomásoztatta hegyivadászait, akik az osztrák Landwehr kötelékébe tartoztak, tehát Magyarországnak nem lehetett túl sok köze a fegyvernemhez. Ráadásul Trianon után, a magashegységek elvesztésével, nem is volt indokolt a hegyi alakulatok fenntartása, ezért erre csak 19 évvel később, Kárpátalja visszatértével kezdtek gondolni.
A Ludovika Akadémián Makrai Zoltán százados kezdte meg a vadászképzést önkéntes alapon. A jelentkezők alapos egészségügyi vizsgálaton estek át, és a magashegységi légnyomásváltozás miatt a szeszes ital fogyasztását is megtiltották nekik.
Az első hegyivadász-évfolyam 1944. január 10-én állt össze. Ők a Pop Ivánon és a Békás-szorosban kaptak hegyi kiképzést, amiben német oktatók is segítettek. Itt megtanultak síelni, sziklát mászni, iglut építeni, alkalmazkodni a hegyi körülményekhez, valamint a rossz látási viszonyokhoz. Utóbbi balesetet is okozott: az egyik akadémista síelés közben fának csapódott. A jelöltek megtanulták, hogyan kell védő-támadó feladatokat ellátni, a csúcspontot az Árpád-vonalon végzett katonai gyakorlatok jelentették. Az első hegyivadásztiszteket ezen év augusztus 20-án avatták hadnaggyá.
A második évfolyam már Körmenden végezte tanulmányait, elkülönülve a többi egységtől egy külön iskolában. November 15-én avatták őket hadnaggyá, és három nap múlva már meg is kapták beosztásaikat. Ezen avatottak nagy része a háború végén fogságba került.
Az utolsó évfolyam Mittenwaldban kezdte meg kiképzését ’45 januárjában. A képzés itt német eljárásokkal és fegyverekkel zajlott német nyelven. Avatásukra április 26-án került sor, így megszerzett tudásukat már alig tudták kamatoztatni. A mittenwaldi helyőrséget senki nem hagyta el, így rövid történetük azzal zárult, hogy május 1-jén amerikai fogságba estek.
Illésfalvi Péter eredeti források közzétételével és fényképekkel hozza közelebb olvasójához a hegyivadásztisztek mindennapjait. A kötet második felében lévő arcképcsarnokkal személyesen is megismerkedhetünk a hegyivadászokkal, a fényképeken keresztül pedig képzésük hangulatából is kapunk ízelítőt.
Illésfalvi Péter: „Gyopár a sapkánk dísze” – Hegyivadásztiszt-képzés a magyar királyi honvéd Ludovika Akadémián. Magyar Napló Kiadó, Budapest, 2015. 3500 forint
